Earth Girl Arjuna
Tartalom:
Ez egy olyan anime, amit bátran ajánlok mindenki számára, aki szeret elgondolkozni a világ dolgain. A rajzok átlagosak, semmi extra nincs bennük, de maga a látványvilág sokszor nagyon megfogja az ember képzeletét.
Akkor, hogy a történetről is beszéljek kicsit:
A főszereplő egy másodikos gimnazista lány, Juna. Az első rész során ő és a barátja, Tokio, elindulnak a tengerhez. Csak egy kis kitérőt szeretnének tenni, ám valami furcsa lény miatt balesetet szenvednek, Juna kórházba kerül és meghal. De mielőtt átkelne a túloldalra, rémisztő képek tárulnak elé. Látja a Földet, ahogy egyre pusztul, és azokat a különös lényeket, akik miatt most ő is haldoklik. Ezek, akiket később Raaja-nak hívnak, okozzák a Föld szenvedését. De persze még róluk is igen sok minden kiderül, szóval ne vegyetek mérget arra, amit írtam! De a történethez visszakanyarodva: nem sokkal ezután megjelenik előtte egy különös fiú, Chris, aki felajánlja neki az életet. Elmondja, hogy ő az, aki képes megmenti a Földet, ő az Idő Avatárja. Ha megígéri, hogy mindent megtesz a bolygó érdekében, harcol érte, akkor megmenti az életét. Juna ugyan semmi késztetést nem érez a Föld megvédése iránt, de élni akar, így belemegy. Családja már halottnak hiszi, mikor felpattan a kórházi ágyról és elszalad. Chris, aki voltaképp a saját életét adta a lányért, átnyújtja neki az Idő Cseppjét, így Juna lesz a Föld leánya, az Idő új avatárja.
Ezzel megkezdődnek Juna kalandjai. A történet nagyon sok általános igazságra döbbenti rá nézőjét. Olyan dolgokon is elgondolkozunk, amiket talán sosem jutott volna eszünkbe megkérdőjelezni. Juna minden részben tanul valamit, és egyre jobban képes összehangolódni a Földdel. Egyre több ismerete lesz a bolygóval kapcsolatban, s lassacskán megtanulja úgy tisztelni az életet, amennyire az megérdemli. Ebben van segítségére Chris, és az ő szóvívője, a kis Cindy. A fiú nem képes beszélni, így telepátián keresztül Cindy szólal meg helyette. A kislány gondolatolvasó, s sajnos már ilyen fiatalon magára maradt. Itt van még Tokio is, a lány barátja (szerelme), aki a jelenben tartja őt. Sokszor találkozunk Juna anyjával is, a nővérével Kaine-val és Juna egyik osztálytársával, Sayurival, aki titokban szerelmes Tokio-ba.
Az, hogy Juna mennyire képes átérezni erejének felelősségét és miként tudja ezt felhasználni, csak akkor tudhatjátok meg, ha megnézitek! De tényleg nagyon ajánlom!!! Igazán tanulságos, sok lényeges dologra ráébreszt!
|