Nana születése…

Irány a felhők országa!

A reggel fájdalmasan kezdődött az erdő számára. Olyan volt, mint maga Nice, csalódott, aki nem találja a kiutat a bajból. A köd mindent ellepet és így elzárta a felkelő nap sugarainak útját. A harmat minden levelet beborított, melytől a levegő hőmérséklete lezuhant.

Az alvó lányt a hideg ébresztette, szemein még mindig látszódtak a tegnapi sírás jelei.

Nice felkelt majd a zárt ablakhoz sétált, és mélyen kinézett azon.

Nice: - „Ő is sír… érzi, hogy félek”

A lány gyorsan átöltözött, megtörölte a szemeit, majd a konyhába sietett. Náma volt az egész ház, csak idősnyekergést lehetett hallani. Nice elővett egy kosarat, melyet mindenféle étellel rakott tele, és halkan az előszobába osont. Amint a szobába ért Xellt vette észre, aki némán a falnak dőlve állt.

Nice: - Hugi mit keresel itt!!?

Xell: - Azon tanakodok vajon most napokra mész el vagy tovább?

Nice: - Honnan veszed, hogy elmegyek?

Xell: - Talán ez számodra meglepő de én jobban ismerlek, mint bárki más.

Nice: - Kicsi vagy még ehez!…

Xell: - Mindig menekülsz… kívűl azt mutatod, hogy kemény, vagy aki áthágja a szabályokat, lázadónak mutatod magad. De igazából te így menekülsz el a belső problémáid elől…

Nice a lányhoz sétált, majd megsimogatta a fejét és kiment az ajtón. A lány gyorsan végigsietett a falun és a tegnapi tisztásra ment. Az idő még mindig reggelre járt. Nice felmászott az egyik fára majd összekuporodott és elaludt.

Délutánra az idő napos lett, és csak vékony fátyolfelhők voltak az égen. Nice már rég felébredt, megterített a földön az uzsonnához és a felhőket kezdte nézni. Hirtelen nagy fény közeledett a föld felé, mely a felhőket szétválasztotta. Jarami jött le a felhők országából, és egyenesen a lány felérepült. A lány teljesen elmerült Jarami kék szemeiben, majd zavartan elpirult.

Nice: - Hahó!! Ideje volt már…

A fiú leszállt és elmosolyodott, ahogy végig tekintett Nice-on

Jarami: - Helló… Nahát látom, kitettél magadért.

Nice: - Gyere foglalj helyet… hoztam mindent amit kell.

A fiú bólintott, majd leült a lány mellé, és mélyen elbeszélgetek a múltról.

Pár órával később Nice hirtelen felállt és kinyújtózkodott.

Jarami: - rég beszéltünk ennyit…

Nice: - Igaz. És még az igazi gondokat nem is beszéltük át.

Jarami: - Gond mien gond… valaki bántott?

Nice: - Hozzá akarnak adni Sayorához…

A fiú arcáról hirtelen eltűnt a mosoly, majd felállt és a lányhoz lépet.

Jarami: - Nice, tudtommal az a fiú jó ember, befolyásos…

Nice: - Nem érdekel!!! Én nem akarok így élni!!!

Jarami: - Tudod néha meg kell tenni azt amit nem szeretnénk, hogy ezzel másoknak jó legyen…

Nice: - Ezt te sem gondolod komolyan?!!

Jarami: - Ne lény önző!! Gondolj a klánod többi tagjára.

Nice: - Lemondjak a szerelemről csak azért, hogy nekik legyen kit szidniuk, gúnyolniuk.

Jarami némán bólintott. Nice szemei könnyesek lettek majd szipogni kezdett.

Nice: - Jarami… mond te, hogy érzel irántam?

Jarami: - Eltértünk a tárgytól…

Nice: - Mióta nem találkoztunk minden nap, folyton arról ábrándozok, hogy lejösz és magaddal viszel.

Jarami: - Nice össze vissza beszélsz!!

Nice: - Nem, csak te nem értesz meg. Szeretlek…

Jarami: - Én is téged, mint egy barátot…

Nice: - Nem, nem én szerelemből szeretlek!!

A fiú némán állt szemeit a földre szegezte.

Nice: - Jarami szökjünk meg, gyere tűnjünk el egy sokkal jobb szabálymentes helyre.

Jarami: - Fogd be a szád!!! Elég ebből a hülyeségből…

A lány szemeiből vastag könnycsepp gördült le. Jarami némán állt, szemei kiábrándítóan néztek a lányra.

Nice ellökte magától a fiút majd teljes erejéből futni kezdett az erő felé, majd el is tűnt.

Csupán Jarami maradt ott magányosan. Szíve szerint a lány után ment volna, de mégsem tette.

Nice messze futott, el a biztonságos környékről. Órák teltek el mikor a lány a fáradtságtól megállt, és megnyugodott. Egy új táj fogadta tele meglepő növényekkel és állatokkal, még a szagok is teljesen mások voltak. Nice ebben a percben jött rá, hogy életében először teljesen egyedül van. Az új táj gyönyörű volt, az érintetlen természet az egész környéken virágzott. A réteket a bársonyos élénk zöld fű lepte el, melyek között kisebb nagyobb virágcsomók bújtak meg. Az erdő lenyűgöző volt, hatalmas fák miliainak nyújtott otthont, melyek egészen az égig nyújtóztak. Még az ég is más volt. Felhői szétszakadva úsztak az ég kék tengerén, így beengedve az életet adó napfényt, mely az egész környéket ellepte. Ennél szebb látványt talán csak a folyó volt, melynek vize az egész környéket ellátta, és végig kísérte. Partja szőke homokkal volt ellepve, közelről úgy csillogott akár az arany. Messziről lehetett látni tisztaságát, és egyben hatalmasságát, melyet csak fokozta tomboló örvényei és forgói.

Nice döbbenten állt a rét szélén, nézve ezt a hihetetlen tájat. Tudta bárkinek is mesélné el az nem, hinne neki. A lány letörölte könnyeit majd a folyóparthoz ment. Lágy szél kapott a bundájába, majd eltűnt a folyó vezette úton…

Nice: - Bárcsak szavakba tudnám önteni…

A néma csöndet kellemes madárcsicsergés zavarta meg. A lány csak ebben a percben kezdte el hallgatni környezetét, majd nem sokkal később rájött, hogy körülötte egész raj állatsereg lakozik. Nice talán örökre el tudott volna lenni itt, ám nem tehette. Az idő rohamosan telt, a gyönyörű nappalból titokzatos éjszaka lett. A lány a folyóparton sétált reménykedve egy kis ételben. Az eddig kellemesen simogató szellőt hideg tépázó szél váltotta fel. A néma eget hangos dörrenések rázták meg, majd a káprázatos holdfény útját sötét felhők állták el. A kellemes táj percek alatt megváltozott, hírtelen erős nagy szemű esőcseppek kezdték el verni a földet. Nice fülét farkát behúzva rohant be az erdőbe. A vihar egyre erősebb lett, ahogy a lány mélyebbnél mélyebbre futott be az erdőbe. Nice végül elért egy kisebb hegy aljához, ahol egy cseppkőbarlang nyílt. A barlang bejárata nehezen megmászható volt. Mindenhol kisebb nagyobb sziklák helyezkedtek el, melyeken látszódtak, hogy nem voltak stabilak. Némely szikla több mint 100 éve állt, védve így a barlang bejáratát. A legtöbbnek a felületét moha vagy futónövény serege fedte be. Nice közelebb ment majd felmászott, és becsúszott a barlangba. A barlang belülről sötét volt, végig cseppkő oszlopok és kisebb nagyobb tavacskák díszítették. Ahogy Nice beljebb mászott a kis hasadékokon, hirtelen egy halvány fényt pillantott meg. Ahogy közelebb sietett a fény is egyre erősebb lett, míg nem bevezette Nice egy tágasabb kör alakú részre. A barlang ezen része olyan volt akár egy szoba. Középen egy szabályos tavacska állt, melynek felszínén vízinövények úszkáltak. A lány a tóhoz sietett, majd leült a partjára. A tó vizét nézve hirtelen magát pillantotta meg, és maga mellet Jaramit. A tó akár egy kép mesélte el Nice vágyait a boldogságról. A lány arcán apró könnycsepp gördült végig, kezével letörölte majd közelebb húzódott a vízhez, és belenyúlt. Hirtelen hatalmas fénycsapott elő a tóból, majd a közepén apró gyűrűk kezdtek el hullámozni. Nice ijedten ugrott hátra. Pár pillanattal később a vízből egy nő emelkedett elő. Teste vízből állt, arca mégis tisztán kivehető volt. Hosszú lepel ruhájának csak a körvonala látszódott.

Nickhteben: - Üdvözöllek, Nickhteben vagyok e szentély úrnője és eme erdő alázatos védelmezője.

A nő meghajolt majd közelebb intette magához a rémült lányt.

Nice közelebb lépet, majd egy kisé esetlenül meghajolt.

Nice: - Bocsáss meg, hogy zavartalak, a nevem Nice.

Nickhteben: - Mond, mégis mit keresel ilyen messze a macskák földjétől.

Nice: - Önmagamat… Mert kezdem úgy érezni, hogy elveszek a zűrzavarban.

Nickhteben: - Értem…

Nice: - Bocsáss meg nagy Nickhteben, de lenne pár kérdésem.

Nickhteben: - Hallgatlak…

Nice: - Mi vagy te valójában?

Nickhteben: - Félig ember, félig hárfai tündér voltam, míg éltem. Ebben az erdőben laktam a szüleimmel. Ám az élet rövid volt számomra, és hamar az istenek színe elé kerültem. Ők ajándékoztak meg eme hatalmas erővel és tettek a tiszta erdő védelmezőjévé.

Nice: - Szomorú mégis csodás történet…

Nickhteben: - Neked sincs valami vidám életed…

Nice: - Honnan tudod?

Nickhteben: - Mikor a vízbe értél minden bánatod, gondolatod megtudtam. Igazság szerint te magad szólítottál!!

Nice meglepődött és leült a földre. Szemei a víz tükrét pásztázták.

Nice: - Jarami egy angyal, de én mégis szívem mélyéből szeretem. Ám ő esélyt sem ad nekem…

Nickhteben: - Úgy érzed, ha esélyt adna, sikerülne?

Nice: - Igen… Tudom, hogy tudna szeretni.

Nickhteben: - Ez esetben egyezményt ajánlok…

Nice felállt majd érdeklődve figyelt.

Nickhteben: - Mielőtt ezt elmondanám, meg kell fogadnod nekem valamit. Készen állsz rá?

A lány percekig némán gondolkodott, fején minden rossz és jó átfutott.

Nice: - Haljuk hát.

Nickhteben: - Az első, hogy akármi is fog történni Jaramin kívül senkinek nem beszélhetsz rólam.

Nice: - Mégis ki hinne nekem…

Nickhteben: - Íme az ajánlatom… Angyalt csinálok belőled!!

Nice: - MI képes lennél rá… pazar!!!

Nickhteben: - Ácsi ifjú cicám, még nem végeztem. Tudnod kell, ha Jarami elkezd belészeretni a varázserőm fokozatosan, elveszne, vagyis lassan előjönnének macskavonásaid, míg végleg vissza nem alakulnál.

Nice: - De akkor nem lenne értelme az egésznek.

Nickhteben: - Nem gondolod, ha megszeret, akkor már mindegy, hogy nézel ki?

Nice: - Igaz! Mi van még?

Nickhteben: - Igen, igen… Az utolsó dolog, ha nem sikerülne a vágyad, el kell fogadnod a neked szánt sorsodat Sayora úrfival.

Nice: - Mi ezt nem teheted!

Nickhteben: - Még mindig nem fejeztem be!!! Ezen kívül soha többé nem térhetsz vissza Tiszta erdő földjére. Válasz, megpróbálod?!!!

Nice: - A feltételeid túlságosan szigorúak, én akkor sem fogok hozzámenni ahhoz a felfuvalkodott döghöz, ha a világ sorsa múlna rajta!!!

Nickhteben: - Tehát így döntöttél… lemondasz a lehetőségről?

A lány némán állt, nem tudta mit feleljen.

Nice: - Nem lehetne más feltételekkel?

Nickhteben: - Nem!!! Válasz hát!!!

Nice: - Akkor engedelmeddel elfogadom az ajánlatod!!!

Hirtelen hatalmas nagy szél támadt a barlangban. A kis tó színe hófehérré változott, majd fényleni kezdett. A barlang fala tompa aranyszínűvé színeződött. Nickhteben felemelte kezét majd a rémült lány felé fordult. Kezében apró virágszirmok gyűltek össze, melyek a széllel együtt Nice-hoz repültek. Nice körül nagy fény keletkezett, majd lassan megváltozott teste. Az apró kis szirmok hosszú szárnyakká alakultak, melyeket Nice úgy tudott használni, mint egy igazi angyal. Pár pillanattal később minden a régi lett, még Nickhteben is eltűnt. Csak Nice nem alakult vissza. A rémült lány ijedten nézet körül, de senkit sem talált, ő maga volt egyedül. Teste és ruházata teljesen megváltozott. Fülei és hosszú farka eltűnt, haja hosszú lilás színűvé alakult. Ruházata rövid és egyenletes volt. Oly könnyedén tudott benne mozogni. Arca alig változott, csak szemeit takarta egy nagy szemüveg. Hátából két hatalmas szárny állt ki melyeket könnyedén mozgatott, mint kezét s lábát. Most már nyitva volt előtte az út.

Nice: - Nos mindent köszönök Nickhteben… Itt az idő, hogy elinduljak a felhők országába!