A végső határig

By: Suy Raika

9.fejezet

Suy Raika elkövetkezendő három hónapjában annyit fejlődött, mint előtte való kilenc évben soha.

Gyakran ébredt reggel úgy, hogy ő bizony nem csinálja végig ugyanazt a kínzást még hetekig, de reményekkel a szívében feküdt le, hogy a holnap talán könnyebb lesz, mint a ma.

Amikor egy kicsit is megrendült saját hite önmaga képességeit illetően, mindig ott termett mellette Kaa-yim, s megcsóválta a fejét, mintha azt akarná mondani:

-Nem, nem, kislány, ez tilos!

Jaj, és az, hogy mindig "kislánynak" szólította, már kezdett Suy agyára menni, nem is egyszer osztotta meg véleményét ezzel kapcsolatban a lány.

Persze Kaa-yim reakciója is mindig ugyanaz volt: jót nevetett raja, legyintett, majd otthagyta.

Kaa-yim az lemúlt hetekben egyre többet nevetgélt rajta, ami lassan kezdte az őrületbe kergetni Suy-t.

Nevetett, ha valamit rosszul mondott ki, nevetett, ha egy gyakorlatot túl bénán csinált.

Suy tudta, hogy nem rosszindulatból nevetgélt rajta annyit, de akkor is idegesítette.

Főleg, amikor koncentrálni próbált és akkor csinálta.

A harmadik szint, mint kiderült a reflexek tökéletesítése volt.

Egy különleges gyakorlógép segítségével, aminek volt vagy húsz kiálló karja, s ha jól megpörgették, fél órán keresztül is tudott forogni.

A feladat az volt, hogy Suy ki tudja kerülni a feléje suhanó deszkákat, amik tetőtől-talpig, minden magasságban fenyegették egészségügyi állapotát.

Eleinte csak egy percig kellett kibírnia, ami az első nap még nagyon nehéznek tűnt, de a hetedikben már pofonegyszerűnek.

Aztán Suy arra számított, hogy a következő héten már két percig kell bírnia a gyakorlógéppel, amit magában elnevezett Százkarú Féregnek, ugyanis nem fűzték hozzá gyengéd szálak.

Nem csoda! Az a masina annyi kék, zöld foltot és púpot ütött testén, hogy megszámolni is időbe tellett volna.

De legnagyobb döbbenetére a második héten már 10 egész percig, vagyis hatszáz másodpercig kellett ott ugrándoznia meg hajladoznia a karok elől.

Egész nap ezt csinálta, így zombiként tért nyugovóra, de hullaként ébredt fel.

A harmadik héten fél óráig, az utolsóban pedig egy óráig kellett fennmaradnia.

Ó, persze, ha akár az egyik kar is eltalálta, azonnal újra kellett kezdenie mindent.

Egyszer például úgy járt, hogy már a 29. perc végénél járt, amikor eltalálta az oldalát az egyik deszka.

Mindent elölről!!!!

Csodával határos módon Suy kibírta azt az egy órát is, s úgy érezte kibírna még egyszer ennyit.

Az azonban kissé rosszul esett neki, hogy Simazuék még csak meg sem dicsérték. Pedig olyan nehéz volt ez a francos szint!

Bezzeg a kígyóknál úgy tátották a szájukat, mint az éhes fiókák. Abban nem is volt semmi különleges, de ebben igenis volt.

Suy addig mindig izgatott volt, vajon mi lesz a következő szint, ám az idő multával kezdett az izgalom lanyhulni.

Már nem úgy várta a következő feladatokat, mert tudta, hogy azok mindig nehezebbek és nehezebbek lesznek.

Így hát nem csoda, ha egyáltalán nem volt felvillanyozva, mielőtt Shimobe közölte volna a negyedik szint feladatát.

-Suy, igaz ismered a Hattorik titkos harcmodorát? Meng-yi megtanított rá? - kérdezte a hónap elején Shimobe, amikor már mindhármójuk a tisztáson volt.

-Igen, megtanított rá, de nekem nem tetszett különösebben. - vont vállat Suy. Shimobe "magyarázatotvárok" pillantása láttán így folytatta: - Túl bonyolult. Túl sok benne a forgás, sok a felesleges mozdulat és nehéz megjegyezni. Szerintem egy egyszerűbb taidzsucu sokkal hasznosabb lenne.

-Az én véleményem is ugyanez volt, amikor megismertem. - szólt közbe Kaa-yim.

-Tehát van már némi ismereted a taidzsucuról is. Ez megkönnyíti majd a dolgunkat. - sóhajtott fel Shimobe. - Ugyanis a következő egy hónapban a Simazuk taidzsucuját fogod megtanulni.

-Komolyan? - ragyogott fel Suy. Végre valami, ami a kedvére lesz.

-Igen. Ezt Kaa-yim fogja tanítani neked holnaptól, mert nekem el kell mennem.

-Hová? - kérdezte kíváncsian a lány.

-Dolgom van. - adta kitérő válaszát a férfi. - Ha nem térnék vissza egy hónapon belül, márpedig ez nagyon valószínű, átléphettek az ötödik szintre is, ami szorosan összekapcsolódik a negyedikkel.

Suy már majdnem megkérdezte, vajon mi az ötödik egyben utolsó szint, de még idejében ráharapott a nyelvére.

-Akkor először csak jellemezném nagy vonalakban a Simazu harcmodort, amit mi csupán Seikan Jissen-nek, azaz békés küzdelemnek nevezünk.

-Miért kapott ilyen nevet? - kérdezte csodálkozva Suy.

-Azért, mert minden egyes mozdulata kárt tesz abban, aki ellen használod, ezért csak akkor használjuk, ha már nincs más megoldás. - Suy már éppen mondani akarta, hogy nem valami találó nevet választottak ki neki, amikor Shimobe folytatta: - Már nemzedékek óta öröklődik családunk között, rengeteg háborút és békét átélt már, nem sokat változott, mióta megszületett. Szerinted miért?

-Mert annyira jó? - tippelt Suy.

-Pontosan! - csapta össze tenyerét Shimobe. - A Hattorik taidzsucujával ellentétben ez egyszerű, csak a lényegre törekszik, nem a látványosságra.

-De miért "békés küzdelem" a neve, ezt még mindig nem értem. - ráncolta a homlokát a lány.

-Mert annyira pusztító, hogy tényleg csak a legvégső esetekben alkalmazzuk. Rengeteg odafigyelést, gyakorlást és óvatosságot igényel a megtanulása. Ráadásul sok chakrát is igényel, de azt csak később fogod megtanulni. Most még csak az alapjaival ismerkedsz meg. Nos, készen állsz?

Suy bólintott.

Rá kellett jönnie, hogy öröme hiábavaló volt. Ugyanis ilyen nehéz dolga Suy-nak azelőtt még sohasem akadt.

Shimobe eleinte csak egy kis elmélettel kezdte, felvázolta nagyjából, mire számíthat a lány.

Aztán jött a gyakorlat, s Suy már megértette, miért olyan titkolt harcmodor is ez.

Minden egyes ütés, minden egyes rúgás a pusztításra született:

a test legsebezhetőbb, legvédtelenebb pontjait, vagyis a vitál pontokat támadta, mint a koponya, a nyak, a gerinc, a vese, de még a májat is.

Rengeteg olyan mozdulat volt, ami csontot tört, szövetet szakított fel, vagy belső szervet tett tönkre.

Vajon milyen szándéka lehetett annak, aki ilyen gyilkos küzdőrendszert alakított ki? Gyilkos?

Mindenestre azt Suy-nak is el kellett ismernie, hogy maga volt a tökély.

Nem voltak benne szükségtelen forgások vagy rúgások, mint a Hattorik taidzsucujában, ez valóban csak a lényegre összpontosított.

Ám nem csak a támadótechnikák voltak kiválóak, hanem a védekezések is.

Valószínűleg akármelyik vidéken kialakult harcmodort lepipált volna, mint a pinty.

Suy aznap nem sokat gyakorolta, mert csak figyelte, amint Kaa-yim és Shimobe bemutatóztak.

Nagyon remélte, hogy holnap már aktívan is részt vehet bennük.

Már javában délután volt, amikor Shimobe úgy döntött, ideje lesz hazaindulniuk, amikor Kaa-yim és apja hirtelen megtorpantak.

Suy érezte, hogy baj van, csak azt nem tudta, hogy milyen jellegű és hogy honnan fog érkezni.

-Kaa-yim! - szólt a fiának Shimobe, s felvette a védekező állást, majd fürkészni kezdte az erdőt.

A fiú egy szempillantás alatt Suy mellett termett, s kunaikést húzott elő.

-Mi baj van? - kérdezte halkan Suy.

-Vendégeink lesznek. - felelte ugyanolyan hangerővel, de halálos nyugalommal Kaa-yim.

Suy tátott szájjal figyelte az öt alakot, de legfőképpen az egyiket.

Meng-yi és emberei egyre közelebb értek hozzájuk, míg végül tőlük húsz méterre megálltak Meng-yi jelzésére.

-Végre megvagytok! - vigyorgott kajánul a férfi.

Suy-t elfogta a rettegés.

Nem akart visszamenni abba a sivár börtönbe, ahol eddig élt. A Simazu-kkal akart maradni, mert itt úgy érezte, hogy él.

Nem fog visszamenni, ebben biztos volt.

-Mit akarsz, Hattori? - vetette oda megvetően Shimobe.

-Vajon, te ostoba?! A lányomért jöttem.

-Ki az ostoba? Suy nem a te lányod, te bolond! Semmi köze hozzád, de még, ha lenne is, ő már Simazu.

Suy kezdett reménykedni abban, hogy a dolgok még jó fordulatot is vehetnek a végén. Mennyire örült annak, hogy Shimobe a családja tagjának tekinti őt.

-Nem érdekel, hogy kicsoda. Ő hozzám tartozik. Én neveltem fel, engem tekint az apjának. - sziszegte ingerülten Meng-yi.

-Ó, ne legyél abban olyan biztos. Egyébként is, miféle nevelési módszer a tiéd, mi? - kérdezte lenézően Shimobe. - Normális ember nem úgy neveli a lányát, mint te. Mit gondolsz, miért nem értél el sikereket nála soha? Mert sohasem szeretett téged. Nálam három hónap alatt olyan szintre küzdötte fel magát, amire te soha nem lettél volna képes.

-Ne járjon a szád, szolga! - ordította dühösen Meng-yi. Az igazság bizonyára fájdalmas volt számára. - Két választásod van. Átadod a lányt és megkímélem nyomorult életedet, de ha ellenkezel, végzek veled, meg a kölyköddel is.

-Jaj, Hattori! Öten kettőnk ellen? Ezt sértésnek veszem. - vigyorgott magabiztosan Shimobe.

-Mindig annyira nagyra voltál önmagaddal és a fiaddal, csak tudnám, mire fel? - Meng-yi megvető pillantással illetve a két Simazut, így folytatta: - Pedig hogy is lenne képes a magadfajta felvenni a versenyt egy víznindzsával?

-Idefigyelj, Hattori. - kezdte komolyan, ám figyelmeztető hangon Shimobe: - Ne keresd magadnak a bajt! Ha itt maradsz és nem teszel le a szándékaidról, csúnyán megvághatod magad. Gondolom ezt te sem szeretnéd. Szóval menj haza! Ott van neked még egy fiad is, aki valóban a tiéd. Foglalkozz inkább vele, ezt a lány meg hagyd végre békén! Így is eleget ártottál már neki.

-Mit fecsegsz itt? Mégis milyen jogon dirigál nekem egy ilyen korcs, mint te? - hüppögött csodálkozve, egyben dühöngve Meng-yi.

-Igaz tudod, hogy szól őseink egyezsége? - kérdezte halkan Shimobe, mire Meng-yi arca kisimult, s nagyot nyelt. Valószínűleg rájött, mit készül mondani Shimobe.

-A tűz addig szolgálja csupán a vizet, amíg az az erősebb. Suy-val és Kaa-yimmel az oldalamon a családom immár erősebb a tiednél.

-Ez hazugság! - kiáltott fel kétségbeesetten Meng-yi.

Suy észrevette, hogy a Meng-yivel jött emberek is elcsodálkoztak Shimobe kijelentésén. Számukra is meglepő volt hallani, hogy a Simazuk felülkerekdtek a Hattori-kon.

-Nem az, te is tudod! - ripakodott rá hevesen Shimobe. - És jól tudod azt is, hogy Suy csak az én kezeim alatt válhat kiváló harcossá. Te sohasem tudnád kihozni belőle a maximumot. Márpedig, ahogy mostanság alakulnak a dolgok, elég nagy szükség van a harcedzett nindzsákra, ezt ki tudhatná jobban, mint te?

Suy-nak fogalma sem volt arról, hogy ezt mire érti Shimobe, de Meng-yi megnyugodni látszott tőle.

-Akkor se hidd, hogy feladtam! A Víz országának is ugyanúgy szüksége van rá, mint...

-Ugyan ki a közvetlen szomszédja nekik, mi? A ti szemetekben a Tűz országa csupán egy ütközőzóna. És el ne próbáld hitetni velem, hogy az országodban nincsenek erős harcosok, mert nem vagyok bolond!

-De...

-A legfőbb jó, igaz tudod?

Ekkor Meng-yin látszott, hogy végleg feladta. Shimobe érvei tökéletesen helyt álltak.

Fél percig lehajtott fővel meredt maga elé, s bizonyára vívódott magában, mit is tegyen most.

Végül felnézett, egyenese Suy-ra, s szomorúan így szólt:

-Sajnálom Suy, hogy nem tudtam rendes apád lenni. Valószínűleg azért, mert mindvégig tudtam, nem vagy a véremből való.

-Hogyan? - suttogta dermedten a lány. Mindvégig tudta?

-Tudom, hogy egy Simazu több mindenre megtaníthat, min én. Látszik rajtad, hogy erősebb vagy, mint három hónappal ezelőtt. Úgy döntöttem, ezentúl minden időmet Hayaku-ra fogom fordítani. Ígérem, jobb mestere leszek neki, mint neked.

Suy nem bírt meg sem szólalni, pedig lett volna egy-két mondanivalója Meng-yinek.

Le akarta ordítani a fejét, amiért olyan kegyetlenül bánt vele. Kérdőre akarta vonni, miért nem közölte vele a származásáról szóló igazságot.

De mindezt azelőtt akarta csinálni, mielőtt Meng-yi bocsánatot kért tőle.

Hirtelen minden dühe elszállt, s helyébe egyfajta nyugodtság, békesség költözött.

-Igaz, szeretni fogod őt? - kérdezte Suy olyan hangosan, hogy Meng-yi is hallhassa.

-Igen. - bólintott a férfi, s megfordult. Emberei követték.

-Meng-yi. - szólt utána Shimobe, mire az megállt, de nem fordult meg. - Suy és Kaa-yim egy nap talán a gyermekeink életét fogják megmenteni.

-Igen, tudom! Szóval el ne hibázz velük semmit.

Aztán mind az öten eltűntek a fák között, s többet nem is látták őket.

A vacsorát mindenki csendben fogyasztotta el, nem szólalt meg senki.

Pedig Suy-nak rengeteg kérdése volt, csak tudta, hogy nem tanácsos, ha pont most teszi fel őket.

Miután mindenki kiürítette a tányérját Mushume és Suy leszedték az asztalt, s neki láttak a mosogatáshoz.

Shimobe és Kaa-yim a nappaliba vonultak, bizonyára tanácskozni.

Suy legszívesebben utánuk ment volna, mert tudni akarta, miről beszélgetnek. Oly sok tisztázatlan kérdése volt Meng-yivel kapcsolatban, s a választ rájuk Shimobe-től kaphatta meg.

Mushume-vel gyorsan elpucolták az edényeket, majd Suy a szobája felé indult.

-Gyere, nézzünk be hozzájuk. - fogta meg karját lágyan az asszony.

-Szabad? - kérdezte csodálkozva Suy.

-Ugyan miért nem lenne szabad? - nevetett fel az asszony, s nyomában Suy-val a nappaliba ment.

A két Simazu a szokásos helyén ült, s azonnal elhallgattak, amikor beléptek.

-Azt hiszem, van egynéhány dolog, amiről Suy-nak magyarázatot kellene adnod, mielőtt elmész. - nézett férjére vádló tekintettel Mushume.

-Igen, tudom! - sóhajtott fel gondterhelten a férfi, s intett nekik, hogy helyet foglalhatnak.

-Nos, Suy! Kérdezhetsz! - bátorította őt Mushume.

A lány bólintott.

-Először is, hogy találhatott meg Meng-yi?

-Valószínűleg a fejlett kémhálózata révén. Minden országban vannak besúgói. - magyarázta Shimobe.

-De...végülis miért mondott le rólam?

-Legyen elég számodra annyi jelenleg, hogy Meng-yi a legfőbb jót helyezte a saját vágyai elé. Tudja ő is, hogy itt válhatsz remek kunoichivá, nála sohasem.

-Ühüm...-bólogatott Suy, s így folytatta: - Vajon rajtam kívül mindenki tudta, hogy nem is vagyok Hattori?

-Ezt nem tudhatom. - rázta a fejét Shimobe. - Mi is csak akkor tudtuk meg, amikor...édesanyád a segítségünket kérte. De azt én sem értem, hogy Meng-yi miért nem tagadott ki már korábban is.

-És akkor mától kezdve egy Simazu sem szolgál Hattori-t?

-Bizony. - helyeselt mosolyogva Shimobe. - Miután a háborúban veszítettünk velük szemben, kötöttünk egy egyezséget, amiben már magad is tudod, mi állt.

Suy néhány másodpercig csendben ült, s magában a következő mondatot fogalmazta meg:

-Amikor megláttam Meng-yit, hirtelen elöntött a félelem, hogy vissza kell majd mennem vele. Én...

-Nem hagytuk volna! - szólt közbe szinte dühösen Kaa-yim, majd komolyan Suy-ra emelte tekintetét. - Ha kellett volna, akkor harcba bocsátkozunk, de innen nem mentél volna el!

Suy arca hirtelen felragyogott a boldogságtól.

Meg akarta ölelni Kaa-yimet, mert ezt mondta neki. Alig bírta türtőztetni magát.

A fiú komolyan is gondolta, amit mondott. Vért áldozott volna, ha szükséges, de Suy-t nem vihették volna el innen.

Kissé megrettent saját érzéseitől, mivel ekkora birtoklási vágyagy még soha, semmi vagy senki iránt nem érzett.

Látta a lány örömét, ami neki is örömet okozott.

-Tehát ne felejtsd el, Suy! Holnaptól Kaa-yim lesz a mestered, míg vissza nem jövök. Elvárom, hogyaz ő utasításait is ugyanúgy kövesd, mint az enyéimet!

Shimobe jól tudta, hogy Suy még túl sokat is fog tenni, de azért nem ártott figyelmeztetni a lányt.

-Értettem. - bólintott Suy.

-Most térjen mindenki nyugovóra. - adta ki a parancsot Shimobe, s mindenki akként is cselekedett.

Suy mosolyogva aludt el, mert tudta, holnaptól rengeteg sok időt tölthet Kaa-yimmel.

Milyen boldog volt!