A végső határig

By: Suy Raika

7.fejezet

-Szóval akkor mi is lesz a feladatom? - kérdezte karba tett kezekkel a lány.

Másnap volt és már a tisztáson voltak mindhárman.

Nyomasztó egy reggel volt, a vihar lába ott lógott a levegőben, észek felől pedig olyan koromfekete fellegek gyülekeztek, akár az éjszaka.

Nagy zuhé lesz aznap!

-Azonnal megtudod! - csitította Shimobe, s biccentett Kaa-yim felé.

A fiú hirtelen megtorpant, s arcán értetlen kifejezés ült. Mintha nem értette volna apja szándékát.

De végül bólintott, s eltűnt. Megkezdte a bemelegítést.

A férfi Suy felé fordult, s így szólt:

-Gyere, üljünk le! - azzal letelepedett a puha fűbe.

Suy zavartan követte a példáját. Vajon mire készül?

-Ez a szint lesz talán a legnehezebb. - kezdte gondterhelt arccal Shimobe, mikor már mindketten a pázsiton ültek. Így folytatta: - Kaa-yim számára legalábbis mindig ez volt. Ő olyan ember, aki csak nagy nehézségek árán birkózik meg a félelmeivel. Bár kiváló, sőt természetfeletti fizikai állapotnak örvend, a lelke eléggé... hát mondjuk szeszélyesnek.

-De...miért? - kérdezte homlokráncolva a lány.

-Most mesélek neked valamit, Suy, amit szeretném, ha a fiam előtt soha nem emlegetnél fel! - szólt Shimobe halálkomoly tekintettel.

-Persze, ígérem. - fogadta meg zavartan Suy, de egyben kíváncsian is.

-Kaa-yim nem egyke gyerekként született. - mondta a férfi, mire Suy álla teljesen leesett. - Volt egy nővére, akivel nagyon szerették egymást. Kaa-yim mindig felnézett Meyani-ra.

Suy már a lány neve alapján le tudta képzelni, milyen szép is lehetett.

-De...én...én mindig is láttam a lányom szemében az a különös fényt, amit senki más. Aztán egyik nap Meyani eltűnt. Számomra semmi meglepő nem volt ebben. Tudtam, hogy egyszer ez a nap is eljön.

-Mi lett vele? - kérdezte Suy, amikor Shimobe már egy perc múltán sem folytatta.

-Nagyobb erőre szomjazott, mint amit én adni tudtam neki. - mondta a férfi lehajtott fővel. Suy még sohasem látta ennyire szomorúnak. - Ezért beállt méregnindzsának. Biztos azt hitte, így erősebbé válik.

-És az is lett?

-Igen. - bólintott Shimobe, s Suy szemeibe nézett. - De nem úgy, ahogy Kaa-yim. Ő egy sokkal könnyebb úton ért el oda, ahol most is van.

Suy-t igazán érdekelte a történet, csak fogalma sem volt arról, hogy Shimobe miért meséli el neki. Ennyire megbízna benne? És ez vajon hogyan kapcsolódik a kiképzéséhez?

Suy mindenesetre elhatározta, hogy figyelmesen végighallgatja Shimobé-t, nem szól közbe, csak ha muszáj.

-Tudod- e Suy, miért olyan erősek a méregnindzsák?

-Hát nem sokat tudok róluk. Csak azt, hol van az országuk, meg, hogy a hét fő ország közé tartoznak. Na meg, hogy leigázták a Villámok országát.

-Ők nem úgy edzik a diákjaikat, mint ahogy én téged vagy Kaa-yimet. Átalakítják őket szörnyetegekké. Beadnak nekik valamilyen különleges szérumot, amitől megváltozik a külsejük, de nagyon erős, szinte legyőzhetetlen ellenfelekké válnak.

-Mint például Meyani? - kérdezte tétován a lány.

Shimobe bólintott.

Mégis miért terjesztette mindenki az a hírt Suy-ról, hogy buta, mint egy gyerek? Néha valóban kisgyerek módjára viselkedett, de egyáltalán nem volt ostoba!

-Meyani átállt az ellenfelünk oldalára. Nem egyszer fordult elő, hogy csapatával megtámadta a saját földjét is.

Kaa-yim lelke pedig fokozatosan omlott össze. A fiam a szemem láttára haldoklott és én nem tehetettem ellene semmit. De aztán, istennek legyen hála, jött valaki, aki visszarángatta a valóságba. Új célt tűzött ki a fiamnak, kihívás lett a számára. Miatta Kaa-yim újra kezdett normális lenni, a szemeiből eltűnt a színtelenség.

-Ki volt az a személy? - érdeklődött Suy. Kíváncsi volt arra, ki lehetetett az, aki ekkora hatást tudott gyakorolni Kaa-yimre.

-Természetesen te.

-Hogy én? - kiáltotta megdöbbenve Suy. - Miért én? Én nem is csináltam semmit. - mondta szinte védekezve a lány.

Shimobe mosolygott Suy reakcióján. Szóval még sincs tisztában a saját értékeivel?

-Mint már mondtam, a léted új célt adott Kaa-yim számára. Mondjuk úgy, hogy ő az ékszerkészítő, te pedig egy csiszolatlan gyémánt. Nagyon csiszolatlan gyémánt. - tette hozzá gúnyolódva Shimobe, de Suy-nak nem esett le a megjegyzés negatív szándéka. Még mindig döbbentnek tűnt a férfi iménti mondata miatt.

-De miért vagyok én kihívás neki?

-Mert felelősséget érez irántad, találkozásotok első pillanatától fogva. Emlékezz csak vissza, Suy! Hogyan is ismerkedtetek meg?

-Segítségre volt szükségem és akkor jött ő.

-Pontosan! - bólintott Shimobe. - Mindkettőtök segítségre szorult, de ti ott vagytok egymásnak. Neked azért van szükséged Kaa-yimre, mert nélküle gyengének és hasztalannak érzed magad, neki pedig azért van szüksége rád, mert nélküled nem lenne célja és ismét visszaesne abba az állapotába, amikor te még nem voltál is. Egyikünk sem szeretné ez, igaz?

-Nem bizony! - rázta a fejét hevesen Suy.

-Kaa-yim az elején talán tehernek fog érezni minden dolgot, ami veled kapcsolatos, de az idők folyamán meg fog változni. Általad lesz újra a régi önmaga.

Suy hirtelen nagyon fontosnak érezte magát, csak azt nem tudta, hogy miért.

Mindenesetre az a nap nagyobbnál nagyobb meglepetéseket hozott magával.

És a feladatát még továbbra sem tudta meg!

Micsoda pech!!!!

-És most Suy, mesélj nekem valamit a félelmeidről! - utasította Shimobe a lányt.

Suy végképp elveszítette a fonalat. Azt sem értette, Shimobe miért mesélt neki Meyani-ról, most meg ez is!

-Na jó! - sóhajtotta gondterhelten, s így kezdte: - Félek mindentől, aminek pikkelye van. Már a szó hallatán is kiráz a hideg. - rázkódott meg undorodva a lány. - Na meg gyűlölöm a szűk és sötét lyukakat is. Van egy kis tériszonyom, de az annyira nem vészes, és...és nem igazán kedvelem a tüzet se, mert egyszer felgyulladt az istállónk és bennégett a legkedvesebb lovam is. De nem értem, hogy ennek mégis mi köze lenne a kiképzésemhez. - tette hozzá zavartan Suy.

-Akkor most elmagyarázom, mit is jelent a második szint és miért olyan nehéz ez mindenki számára. - kezdte türelmesen Shimobe. - Az elkövetkezendő egy hónapban félelmeidet fogod legyőzni, úgy, hogy szembenézel valamennyivel.

Suy-t rémület fogta el.

Mert ha ez valóban úgy lesz, ahogy Shimobe mondta akkor...

-Akkor kígyókkal és sötét helyekkel is lesz dolgom? - Suy annyira nem akarta, hogy a válasz a következő legyen:

-Bizony. - helyeselt komolyan a férfi. - Ugyanis, ha egy tényleges harcban kellene átélned a félelmeidet, anélkül, hogy előtte már legyőzted volna őket, elbuksz. Azt pedig nem engedheted meg magadnak.

-Nem, azt tényleg nem! - suttogta lehajtott fővel Suy. Nem akart elbizonytalanodni, de ha arra gondolt, hogy nemsokára egy sötét, kicsi helyen kell lennie, elöntötte a félelem.

-A kedvedért ma még csak a legkisebb félelmeiddel kezdjük, a tűzzel. - mondta bátorítólag Shimobe, amivel határtalan örömet szerzett Suy-nak. - Vegyítve a tériszonnyal.

Suy el nem tudta képzelni, mire gondolhat ez alatt a férfi, de bizonyára semmi jóra.

-Gyere, keressünk egy jó magas fát. - állt fel Shimobe, s nyomában a nem valami lelkes Suy-val, elindult az erdő felé.

Végül negyed óra múlva az erdő azon részéhet értek, ahol még Suy sem járt és, ahol a fák szinte természetellenesen óriásira nőttek.

-Ezek jók lesznek. - állt meg a férfi az egyik nagyra nőtt növény mellett.

-Ezek?

-Segíts csak, Suy! - utasította válasz helyett Shimobe, s hátizsákjából egy vékony, de hosszú (feltekert) kötelet húzott elő.

Ő maga megfogta az egyik végét, a másikat pedig átnyújtotta Suy-nak. - Fel a fára, körülbelül a feléig mássz fel, ahol még nem olyan sűrűek az ágak.

Shimobe ezután kezében a kötéllel elindult egy másik fa felé, ami körülbelül akkora volt, mint emez.

Suy ágról ágra ugrándozott, míg végül elérte a kellő magasságot.

Olyan erős görcsöt kötött, amilyet csak tudott, mert már sejtette, mi lesz a feladata.

Shimobe is elvégezte a dolgát, s immár alulró kiáltott fel Suy-nak.

-A mai nap folyamán százszor kell átsétálnod a kötélen. Oda-vissza számít egy hossznak. Alattad közben tűz fog égni, a változatosság kedvéért. Próbálj meg nem leesni. - tanácsolta Shimobe, azzal leült az egyik fa tövébe, s szokásához híven elővett egy könyvet, s azt kezdte olvasgatni.

De előtte persze be is váltotta ígéretét: egy tűz stílusú dzsucuval olyan tűztengert hozott létre Suy alatt, amihez foghatót a lány még sohasem látott. És persze még az is furcsa volt a tűzben, hogy nem terjedt se jobbra, se balra. Bizonyára Shimobe tartotta kordában a chakrájával.

Suy rálépett egyik lábával a kötélre, majd a másikkal is. Mivel érezte, hogy meg tudja tartani egyensúlyát, megindult a kötélen.

Olyan deja vu érzése támadt a feladat során.

Néhány hete Meng-yivel is ugyanezt kellett csinálnia, de akkor nem élvezte ennyire. A Simazukkal tanulni sokkal jobb volt, mint egy Hattorival.

Persze ezerszer kimerítőbb is!

A nyolcvanharmadiknál Suy kezdte érezni a fáradtságot.

Nem csoda! Másfél órája imbolyog 50 méter magasan a levegőben, alatta lángtengerrel! Felemelő érzés volt.

Időközben Kaa-yim is megérkezett, s érdeklődve pillantgatott a lány irányába.

-Nincs is tériszonya! - jegyezte meg a fiú.

-Szerintem a tűztől se fél. - vont vállat Shimobe. - De azért nem árt neki egy kis bemelegítés. Egy hétig még csinálhatja ezt, de utána szembe kell néznie az igazi félelmeivel. Nálad bevált.

Kaa-yim a gondolataiba merült.

Nagyon együtt tudott most érezni apjával.

Bizonyára ő is így aggódott érte, mint most ő Suy-ért. A fiú még a legszörnyűbb ellenségeinek sem kívánta azt az érzést, amikor legvadabb rémálmaink egyszer csak valóra válnak, nemhogy Suy-nak.

-Tudod a dolgod! - szólalt meg Shimobe, amikor fia még percekkel később is csak a lányt nézte.

Kaa-yim végül biccentett, majd eltűnt.

Shimobe magában elmosolyodott.

Még, ha észrevétlenül is, de a két fiatal kezd egyre jobban fontos lenni a másiknak.