A végső határig

By: Suy Raika

6.fejezet

Suy-t az éjszaka folyamán saját gyomrának hangos korgása ébresztette fel.

Mikor felkelt, hirtelen azt sem tudta, hol van.

Csak annyira emlékezett, hogy lefutotta azt az óriási távolságot, s utána minden elsötétült előtte.

Hogy került egyáltalán a szobájába? Az biztos, hogy nem a saját lábán.

Felállt, de olyan gyengének érezte magát, hogy lábai majdnem felmondták a szolgálatot.

Szerencsére annyi erőt azért még érzett magában, hogy ne essen össze.

Te jó, ég! Ha arra gondolt, holnap vagy ma (nem volt tisztában az idővel) ugyanezt kell végig csinálnia, egy hónapon keresztül, kedve lett volna egy jót sikítani.

Úgy vánszorgott le a konyháig, mint valami száz éves öregasszony. Annak is érezte magát.

Bement a kamrába, s némi élelem után kezdett kutatni.

Talált is búzakenyeret, két szelet sütőtököt és egy kis tálban főtt édesburgonyát.

Biztosan Mushume hagyta ott neki.

Majdnem kiejtett mindent a kezéből, amikor visszaérve a kamrából meglátta Kaa-yimet.

A fiú karba tett kezekkel, a falnak dőlve nézte őt.

-Mit csinálsz? - kérdezte ráncolt homlokkal Kaa-yim.

-Enni készülök. - felelt Suy, s mindent lepakolt az asztalra, majd ő is letelepedett a földre.

Álla is leesett, amikor Kaa-yim odalépett hozzá, s mindent ételét megfogta, majd eltűnt velük a kamrában.

Suy csak a döbbenet miatt nem cselekedett, különben biztosan a fiú torkának ugrott volna.

Kaa-yim fél perc múlva újra feltűnt, kezében két kisebb tálkával.

Mindkettőt letette a lány elé, ő maga pedig előtte foglalt helyet.

-Ezt meg minek csináltad? - értetlenkedett Suy.

-A kenyérben, a sütőtökben és a krumpliban nincs túl sok energia. Lehet, hogy finomabb, mint ez, de ettől legalább erőre kapsz. - magyarázta türelmesen a fiú.

-Miért, mi ez? - bökött a tálakra Suy.

-Szójabab főzelék és hal norival.

-Ki nem állhatom a tengeri moszatot, főleg nem pirítva! - nyögött fel bánatosan a lány.

-Pedig mostantól ilyeneket fogsz enni. - szögezte le a fiú.

Suy vetett rá egy gyűlölködő pillantást, majd kanalazni kezdte a főzeléket.

Eleinte az ízét se érezte, de a harmadik kanál után már érzett némi, húshoz hasonlatos utóízt.

Kaa-yimnek el nem mondta volna, de az utolsó egynéhány kanálnál már egészen finomnak találta.

Félretolta az üres tálat, majd a másikat mag elé húzta.

-Ha kijön belőlem, az a te hibád lesz! - figyelmeztette nagyot sóhajtva Suy, mielőtt ennek is nekifogott.

Kaa-yim magában jót mosolygott ezen.

Ugyan már! Suy érzelmei az arcára voltak írva. Kaa-yim számára a lány egy nyitott könyv volt.

És egy meglehetősen érdekes és szórakoztató példány.

A fiúnak valamiért volt egy olyan érzése, hogy a jövőben elég sokat fog nevetni.

Szinte biztos volt benne, hogy Suy lesz mindig a nevetség tárgya.

Ahogy most is próbálta eltitkolni előle, igenis ízlik neki az a moszat, igazán vicces volt.

-Te is mindig ilyet eszel? - érdeklődött a lány két falat között.

-Általában ezt, de néha a moszatot például frissen, gyömbérben párolva, de sűrűbben tofut és rizset.

-Mi a kedvenced?

-A sichimi togarashi miso, azaz hétféle fűszerrel ízesített szójapüré.

-Ennyire szereted a fűszeres dolgokat? - csodálkozott el Suy.

-A fűszerek adják meg egy étel ízét, ami nélkülük üres és ízetlen lenne.

-Ez igaz! - bólintott egyetértően Suy, s újabb falat norit kapott be. Miután lenyelte, elgondolkodott azon, hogy megossza e gondolatait Kaa-yimmel vagy sem. - Tudod...azt hiszem, ha holnap is végig kell futnom azt a távot, amit ma én...

-Végig se akarom hallgatni! - vágott közbe mérgesen a fiú. - Mit is ígértél alig egy napja? Azt, hogy lankadatlan szorgalommal csinálod végig a számodra kijelölt feladatokat. Máris feladnád?...

-Én soha! - kiáltott fel védekezően Suy.

-Pedig látom rajtad a bizonytalanságot. Márpedig, ha bizonytalan vagy, jobb, ha most mész el. És gondolj csak bele! Ez lenne elvileg a legkönnyebb része a kiképzésednek. Ugyan, kislány! Te annál sokkal bátrabb vagy, semmint az első akadálynál megfutamodj! Ez nem jellemző rád!

Te jó, ég! Hát Kaa-yim valóban ezt gondolja róla? De hát vajon miért? Miért hisz benne ennyire?

Különös módon Suy-ból a szavak halltára eltűnt a kétség, s átadta a helyét az önbizalomnak. Olyan jó érzés volt hallani végre bíztató szavakat. Ám Suy azt is tudta, hogy csakis azért esett neki ilyen jól, mert Kaa-yim mondta neki.

-Köszönöm - mondta végül, s az üres tányérok felé bökött. - a jó tanácsokat a vacsorával kapcsolatban.

-Úgy fogsz tőle aludni, mint a tej. De reggel fél hatkor kelünk. - szólt neki a fiú, s felállt. -Ó, és még valami. Azt gondolom tudod, hogy holnap tíz perccel hamarabb kell beérned. Mondjuk még nincs is baj, mert ma is majdnem egy órával hamarabb lettél kész, de azt tanácsolom, hogy ne bízd el magad, különben pórul jársz. Na, jó éjt!

-Köszönöm, és neked is! - kívánta viszont a lány.

Miután Kaa-yim távozott, ajkai széles mosolyra húzódtak: egyáltalán nem félt a holnaptól.

Ugyanaz az álom kísértette, ami már egy egész hónapja okozta rémálmait: ott volt abban a sötét barlangban, és nem látott semmit, de érezte annak a dögnek a jelenlétét. Tudta, hogy bármelyik pillanatban le fog rá csapni, s akkor mindennek vége szakad.

Igen! A rémálom is mindig akkor ért véget, amikor annak a bestiának a megvillantak gonosz szemei, s tűhegyes fogait testébe mélyesztette.

Suy mindig ekkor robbant fel fektéből, s csak ajkára szorított kezei tompították sikolyának élét.

A víz csurgott a hátán és a homlokán, ujjai remegtek, s a félelemtől majd kiugrott szíve a helyéről.

A jelenetnek azonban aznap Kaa-yim is részese volt.

Nem volt meglepve túlságosan, mert már régóta sejtette, hogy a lányt rémálmok gyötrik.

Egész nap karikásak voltak a szemei a kialvatlanságtól, ám furcsa módon ez nem rontott a teljesítőképességén.

Suy napról-napra kevesebb idő alatt tette meg a 100 kilométert, egyre gyorsabb lett.

Persze Shimobe a határidőt mindig csökkentette minden nap tíz perccel.

Suy számára a ma lesz a nagy nap!

Ugyanis ma dől el, hogy három óra alatt kész lesz e a feladatával vagy sem.

Mindenben a nehéz az volt, hogy a lány legjobb ideje is csak három és fél óra volt, vagy ma tényleg bele kell húznia.

Suy nem vette őt észre egyhamar, mert azon erőlködött, hogy lenyugtassa magát.

Kaa-yim végül előlépett a szoba sötétjéből, újra frász hozva ezzel a lányra.

-Már fenn vagyok, rögtön kész leszek. - mondta rekedtes hangon, mert hetek óta Kaa-yim ébresztett pontosan fél hatkor.

A fiú nem ment le, tudni akarta, mi az az álom, ami már egy hónapja nem hagy nyugtot a lánynak.

Letelepedett hát mellé törökülésben, s kezét állába ejtve elgondolkodva így szólt:

-Tudod, minden épeszű ember fél valamitől. Aki nem fél semmitől, az vagy bolond, vagy már nem is ember.

Suy érdeklődve hallgatta a fiú szavat.

Olyan megnyugtató volt hallgatni azt a mély, de dallamos hangját. Azóta az este óta, amikor Kaa-yim kicserélte a tányérjait, nem voltak kettesben, s nem is beszélgettek valami sokat.

Ezért is volt most boldog annyira.

-Mindenki azt hiszi, hogy a félelmek legyengítenek bennünket, pedig pontosan az ellenkezőjét teszik velünk: erősebbé válunk általuk, de csak akkor, ha van bátorságunk szembenézni velük.

-Te már szembenéztél a félelmeiddel? - kérdezte csendesen Suy.

-Igen, a mostaniakkal. És a legyőzhetőekkel igen. - felelte Kaa-yim.

-Ezt meg hogy érted? - ráncolta a homlokát Suy.

-Na várj! Először elmagyarázom az egyiket, majd a másikat is. - kezdte mindentudóan a fiú. - Ma mondjuk még félsz a pókoktól, de ha veszed a bátorságot, és a kezedbe veszel egy, már nem fogsz félni tőlük. Másnapra viszont annyira megszereted azt a pókot, hogy attól fogsz rettegni, valaki bánthatja vagy elveheti tőled. Két fajta félelem létezik. Az egyik amikor valakitől, valamitől félsz, a másik pedig, hogy féltesz egy számodra becses dolgot valamitől, valakitől.

-Mostmár értem! - mosolygott felvilágosulva a kislány, majd a mosoly lefagyott arcáról, s fejét mélyen lehajtotta, mintha szégyellné magát. Halkan így szólt: - Az én esetemben az első fajta félelem lépett fel.

Kaa-yim nem kérdezett közbe, mert tudta, Suy magától elmond minden információt, amire a fiúnak szüksége van.

-Egyszer kiskoromban Meng-yi kivitt az erdőbe edzeni, de valahogy elmaradtam tőle. Órákat kóboroltam abban a sötét rengetegben. Egyszer beszakadt alattam a föld és egy sötét lyukban kötöttem ki, ami telis tele volt...- a lány itt leszorította a szemét, s felsóhajtott, hogy erőt gyűjtsön a folytatáshoz. - kígyókkal. Az ájulás környékezett meg, annyira rettegtem tőlük. Előtte se kedveltem túlságosan a csúszó-mászó dolgokat, de az a kis kaland végképp betett nekem.

Egy kettő belém is mart, szóval azt sem tudom, hogy éltem túl az esetet. Reggel már az ágyamban ébredtem, és azóta félek tőlük.

Kaa-yim teljesen természetes dolognak látta, ő is így érzett volna a kígyókkal kapcsolatban egy ilyen élmény után.

-Kaa-yim. - szólította meg pár perc múlva Suy.

-Hmm?

-Te mitől féltél?

A fiú elmosolyodott, mert számított erre a kérdésre.

-A pókoktól, és tériszonyom is volt. - tette hozzá.

-Mostmár egyiktől sem félsz?

-A tériszonytól egyáltalán nem, a pókokat viszont csak úgy tudtam megoldani, hogy megváltoztattam irántuk az érzéseimet.

-Hogyan? - nézett rá csodálkozva Suy.

-Úgy, hogy dühre alakítottam a félelmemet.

A lány ezen elgondolkodott egy darabig, végül boldogan így szólt:

-Ez egészen jól hangzik. Ki fogom próbálni én is.

-Lesz rá alkalmad! De most még van egy utolsó feladatod, hogy kiképzésed következő szintjére léphess.

Fél óra múlva már a gyakorlóterepen voltak, s mindketten nekifogtak a futásnak.

Kaa-yimnek ez volt a bemelegítés, Suy-nak legfontosabb követelmény.

A lány a futás alatt végig különös erőt érzett magában, s ezáltal végig fenn tudott tartani egy olyan gyors tempót, amit azelőtt még soha.

Suy fél kilenckor ért vissza a tisztásra, ezzel ledöbbentve a Kaa-yimmel gyakorló Shimobe-t.

Kaa-yim nem lepődött meg, mert biztosra vette a lány sikerét.

-Rendben, Suy! Mégsem vagy annyira reménytelen!

Shimobe szájából egy ilyen bók valóságos dicshimnusznak illett be!

Nem osztogatta őket túl sűrűn.

-Holnaptól a második szint feladatait fogod gyakorolni. Most pedig hazamehetsz. Pihenj, mert holnap nagyon kemény feladatot fogsz kapni.

-Köszönöm! - hajolt meg boldogan Suy, s virágzó mosolyát Kaa-yimre villantotta. - Este találkozunk!

Suy nem fogadta meg aznap Shimobe tanácsát.

Segédkezett ugyanis Mushumé-nél a háztartásban: tojás szedett, megetette a háziállatokat, kicserélte a lovak szénáját, kigazolta a veteményest és segített vacsorát főzni.

Mushume a hosszú évek során már megtanulta, mely ételekben van a legtöbb energia, s hogy varázsolja ezeket a lehető legfinomabbá.

Aznap vacsorára sertéshúsleves és párolt bambuszrügy került az asztalra.

A fiúk szerették frissen enni az ételeket, ezért nagyon fontos volt a jó időzítés.

A vacsora elfogyasztása alatt kellemes hangulat uralta a légkört, mindenki elcsevegett a másikkal, s Suy végre akkor már nem érezte különcnek magját, végre tudta, hogy hova tartozik.

Már nem félt attól, hogy a Simazu család fekete báránykája lesz, de attól sem félt, hogy esetleg megtagadnák őt. A velük eltöltött egy hónap elég volt ahhoz, hogy Suy úgy tekintsen rájuk, mint a családjára.

Aznap este mosollyal az arcán aludt el.

Már a rémálmoktól sem félt, mert tudta, hogy egy Simazu nem ijed meg az ilyesfajta dolgoktól....