A végső határig

By: Suy Raika

5.fejezet

Suy aznap úgy aludt, mint akit leütöttek. Nem álmodott semmit, csak aludt. Bizonyára még az álmodáshoz is túl fáradt volt.

Mushume felkísérte a szobájába, sőt még beszélgettek is jó néhány percig.

Suy szívesen csevegett volna még a Tűz országának nevezetes tájairól, de fáradtsága felerősödött, így Mushume jobbnak látta távozni.

Suy szobája egyszerű volt és kicsi. Csupán egy gyékényszőnyeg, egy láda és egy dísztelen porcelánmosdótál adták a szoba berendezését.

Viszont volt egy hatalmas ablaka is, amely pont az egyik hegyre adott kilátást. Azt nyitva is hagyta éjszakára.

Suy délután alhatott el, s amikor ismét kinyitotta szemét, friss, reggeli levegő csapta meg az arcát.

Ilyen üde levegőt még sehol sem szívott. Egyszerre volt virág, frissesség és erdőillata. Felemelő érzés volt.

Suy nagyot nyújtózkodott, s csak úgy ropogtak a csontjai.

Kissé kényelmetlen és szokatlan volt a földön aludnia, mert az a szőnyeg szerinte csupán dísz volt: ugyanolyan kemény volt a padló, mint az.

Mikor Suy rájött, milyen gondolatai vannak önmagában alaposan leszidta magát.

Hiszen hallotta, mit mondott tegnap Shimobe: felejtse el az eddigi életét, csak a mostanira koncentrálhat. Márpedig ebben nem szerepelt puha ágy és selyemhuzat, csak egy semmirevaló szőnyeg.

Mindkét zsákjából kipakolta minden holmiját, melyeket igencsak púposan tudott a lábába rakni, annyi volt. A második zsákban volt egy kisebb is, melybe Shitei a fehérneműit rakta.

Suy azt is elpakolta, s utána a majdnem üres táska aljában észrevett egy selyemszövetet.

Kivette.

Illatáról már azelőtt megismerte, mielőtt szeme megpillanthatta volna.

Az oly ismerős méz és citrom illattól könnybe lábadt a szeme.

Anyja elvesztése sokkal súlyosabb sebet ejtett szívén, mint azt tegnap gondolta. Tegnap visszafogta magát, mert nem akart a Simazuk előtt szégyenben maradni a sírás miatt, ám most egyedül volt.

Egyedül, Ayashi kedvenc hálóköntösével.

A ruhadarab annyira átvette a nő jellegzetes illatát, hogy Suy úgy érezte eredeti tulajdonosa is jelen van. Persze tudta, hogy ez nem igaz, de így közelebb érezte magát Ayashi-hoz, ami némileg megnyugtatta.

Aztán felpróbálta a ruhát, de persze az hatalmasnak tűnt rajta.

-Nem baj! Pár év múlva belenövök! - bíztatta magát szipogva, s szépen, gondos mozdulatokkal összehajtotta az anyagot, majd azt is a ládába helyezte.

Megfogta a kis zsákot, mert bele akarta tenni az egyik nagyobba, azt meg a másikba, s ezentúl ezek alkották volna a párnáját.

Ám észrevett még valamit a kisebb zsákban: egy tekercset, melynek külső oldalára anyja családi címerét festették, egy kinyílt állapotban lévő tengeri kagylót.

Suy dobogó szívvel nyúlt érte.

Leült a gyékényre, s megpróbált megnyugodni. Kevés sikerrel. Keze remegett, amikor felbontotta a pecsétet, s magában olvasni kezdte anyja levelét.

"Édes, kislányom! Tudom, számodra most minden annyira ködös és kibogozhatatlan, de hidd el kérlek, hogy hamarosan mindenre fény derül. Az igazság mindig utat tör magának. Néha lassítják őt a tüskés bozótok, néha kerülő úton kell haladnia, de célját mindig eléri.

Te is ilyen vagy, Suy! Kitartó és céltudatos. És mindig ilyennek is kell maradnod, különben elbuksz.

Azt is tudom, hogy rengeteg kérdés lebeg most előtted, de az idő mindőjükre meghozza a választ, ha türelmes leszel.

Félned pedig nem kell, hisz olyanokra bíztalak, akikben én magam is feltétlen bizalmamat helyeztem.

De he mégis elbizonytalanodnál, jusson eszedbe a történet a hatalmas nindzsáról, aki arra áldozta az életét, hogy másokon segítsen. Hisz lankadatlan, bátor és önfeláldozó volt. Az igazi harcos legfőbb erényei ezek. Benned mind megvan, csak soha ne felejtsd el, miért kell küzdened, s akkor végig fogod csinálni, legyen akármilyen nehéz.

Az én gyermekem vagy, tudom. S az apádnál harcosabb embert még soha nem láttam. Talán egyszer majd te fogod őt felülmúlni.

Szerető anyád mindörökre: Ayashi"

Suy könnyei kiapadhatatlanul folytak, és folytak. Bár a levélben írottak erősségre bíztatták, ő mégis elgyengült.

Magában megfogadta, hogy míg jó harcos nem lesz, soha, egyetlen könny sem fog ejteni semmiért, de ez az alkalom kivételnek számított.

Végül felszárította könnyeit, s megkeményítve szívét felállt.

-Az életemre esküszöm, anyám, hogy jobb harcos leszek, mint Go-Daigo valahai is volt. Felülmúlom őt, dupla annyi ember életét mentem meg, mint ő, az én chakrám 200 embernek lesz elég és nem leszek rest soha. Ettől a naptól kezdve megkezdődik Suy Raika életének legnehezebb időszaka: a kiképzés!

Miután a szavak elhagyták az ajkát, hihetetlen energiát érzett magában. Úgy érezte, hogy abban a pillanatban bármivel és bárkivel szembe tudna szállni.

Komoly tekintettel elindult a földszintre.

Amikor leért, nem talált sehol senkit. Kinézett az udvarra, be a nappaliba, de üres volt.

Végül Mushume-t találta meg a konyhában.

-Szerbusz, kedveském! - köszöntötte őt homlokán egy cuppanós puszival az asszony: -Pont most akartam felmenni, hogy felkeltselek.

-Jó reggelt! Merre van Kaa-yim és Shimobe?

-Ők? - kérdezte csodálkozva Mushume - Ők már hajnal óta fenn vannak. Tudod ők olyan korán szoktak kelni. Holnaptól te is akkor kelsz, mert velük fogsz edzeni. Shimobe már ma ki akart vinni, de mondtam neki, ha egy újjal is hozzád ér, eltöröm mindkét kezét. Legalább az első reggeled ne kezdődjön rémségekkel.

-Annyira szörnyű lesz az edzés? - nyelt nagyot Suy.

-Ha látnád Kaa-yim, hogy jön haza néha! - sóhajtott Mushume: - Megszakad érte a szívem, de egy nindzsa élete ilyen. Muszáj formában maradnia, különben elpuhul.

-Remélem bírni fogom a tempót. - vetette fel kétségét a kislány.

-Ó, eleinte Shimobe nem fog olyan kemény lenni. Majd később lesz rabszolgahajcsár.

Suy bátorsága kezdett elpárologni. Hiszen apja edzéseit is alig bírta, már pedig Mushume leírása alapján új edzője sokkal többet fog követelni. Tényleg, az edzőről jutott eszébe.

-Akkor most ki lesz a mesterem?

-Pár hónapig Shimobe. Aztán dolga lesz, ezen idő alatt pedig Kaa-yim. És most tessék, a reggelid. Mézben mártogatott cseresznye.

Suy nyála majd' kicsordult az édesség láttán.

Két hatalmas marékkal azonnal behabzsolt belőle, a utána is eszegetett még jó néhány szemet.

Miután végzett, megköszönte a reggelit, de érezte, hogy valami nagyon nincs rendben benne.

Mushume megfordult, abbahagyta a mosogatást, s az üres gyümölcsöstál láttán rögtön rájött a baj forrására.

-Ajjaj, ebből még nagy baj lehet! - csóválta fejét tanácstalanul, de mielőtt folytathatta volna, betoppant a két jómadár is. Az egyik kinézete elég csapzott volt, de Shimobe külseje normális.

De Kaa-yimé' Egy madárijesztő sárgult volna az irigységtől.

Sötét fürtjei az ég minden irányába álltak, teste pedig tetőtől-talpig csupa maszat és horzsolás volt.

Suy alig bírta visszatartani kuncogását, köhögéssel próbálta leplezni ezt, de nem túl sok sikerrel.

Kaa-yim ezt észre is vette, s lazán odavetette a lánynak:

-Majd meglátjuk te, hogy fogsz kinézni a nap végére...

Suy arcáról lefagyott a vigyor, s nagyot nyelt. Ez a megjegyzés semmi jót nem jelenthetett.

-Elkészültél? Indulunk. - adta ki a parancsot Shimobe.

-Persze, mehetünk. - nyögte Suy minden lelkesedés nélkül. Hasára szorította kezét.

Jajj, itt még bajok lesznek!!!!

-Igaz, nem ettél ma még semmit? - miután Suy nem felelt, feleségére nézett. - Mushume, igaz te nem...

-Csak egy percre fordultam el, ő meg szinte azonnal megette az összes cseresznyét. - védekezett azonnal Mushume. - Rég ehetett a drágám...

-Éhes voltam...- morogta halkan Suy.

-A sétálás és a friss levegő talán segít. - rántotta meg a vállát Shimobe, azzal indulni készült. - De ha mégsem, az edzésed nem fog elmaradni.

-Nem is hagynám! - jelentette ki felegyenesedve Suy, de rögtön meg is bánta.

Hasa ismét görcsbe rándult a mozdulat hatására.

-Menjünk, inkább! - mondta Shimobe egy ferde pillantás kíséretében, s megcsóválta a fejét. Hátra szólt Mushumé-nek: - Akkor este találkozunk!

A hely ahová indultak körülbelül fél órányira volt hazulról.

Egy kedves kis tisztás volt, melyet sűrűn öleltek körül a bambuszfák. Nem messzire tőlük magas hegyek húzódtak. A nap már elég magasan járt az égen, amikor Shimobe kijelentette, megérkeztek.

-Szép hely. - jegyezte meg Suy.

-Fogadjunk, holnap már nem fog annyira tetszeni? - szólalt meg háta mögül Kaa-yim.

A kislány nem tudta mire vélni a dolgot, gúnyolódott volna vele?

Hátrafordult hát, s megdöbbenve vette észre, hogy a fiú vigyorgott. Rajta! Milyen arcátlan!

-Kezet rá! - nyújtotta mancsát a lány, mire amaz határozottan megrázta.

Talán túl határozottan...

-Melegíts be, Suy! - szólt neki Shimobe.

A kislány bólintott, s jó öt percig alaposan áttornáztatta izmait. Shimobe közben ezt mondta neki.

-A kiképzésed két nagy fázisból fog állni. Az első értelemszerűen könnyebb lesz, mint a második. Annyiban is fognak különbözni egymástól, hogy az elsőben csupán a testi erőd fejleszésére koncentrálunk, a másodikban a chakrád tökéletes hasznosításának tudását fogod elsajátítani. Az első öt kisebb részre fog osztódni. Az elsőben a leghasznosabb állóképességet fogod tökélyre fejleszteni, azaz a futást.

Suy figyelmesen hallgatta a férfi szavait, közben csuklóit körözgette. Mennyivel másabb volt tanulni egy Simazu-val, mint Meng-yivel. Már alig várta a folytatást.

-A következő szintet csak akkor ismered meg, ha már teljesítetted az előzőt. Mindegyik szint teljesítésére maximum egy hónap áll rendelkezésedre. Ha ez nem sikerül,...nos ez nem fordulhat elő!

-Kezdhetjük! - kiáltotta lelkesen Suy.

-Kaa-yim, neked a szokásos bemelegítő. - fordult fiához a férfi, a fiú bólintott, majd eltűnt.

Suy próbálta követni a szemével, de elég nehezen jött össze neki. Kaa-yim olyan gyorsan mozgott, hogy csupán egy mosódott foltot láthatott az alakja helyett.

-És te, Suy, ugyanazt a feladatot fogod kapni, mint Kaa-yim, csak te valószínűleg még délután is azt fogod csinálni.

-Mi volna az?

-Megkerülöd azt a hegyet - mutatott a magaslat irányába. Suy megtörölgette a szemét, amikor megpillantotta a hegyet. Csak egy homályos dombnak tűnt, annyira messze volt. - s miután ezt megcsináltad ötször, visszajöhetsz ide.

-Ötször? - nézett rá csodálkozva Suy.

-Ez körülbelül 100 kilométert jelent, plusz-minusz egy méter. - magyarázta a férfi figyelmen kívül hagyva a kislány döbbenetét. -Erre lesz...7 esetleg 8 órád. Ha egy másodperccel is később érsz ide, újrakezded pihenő nélkül természetesen. És légszíves ne csalj!

-Soha nem csalnék! - kiáltotta felháborodva Suy.

-Tudom. - mosolygott Shimobe - csak úgy mondtam. Akkor indulhatsz. Öt és hat óra között várlak.

-Itt leszek! - mondta határozottan Suy.

Belül persze már nem volt ennyire bátor. Remélte, hogy kijelentése nem puszta vágyálom, hanem tény.

Dél felé járhatott az idő. A nap elérte a legmagasabb pontot az égen, s csak úgy ontotta magából a hőt. A levegő ennek hatására párás, sűrű és nehéz lett.

Szinte fájt a lélegzés is.

Suy próbálta azt a tempót tartani, amit az elején felvett, de ez elég sok energiájába került. A fákon ugrálni könnyebb volt, mint a buckás talajon haladni, erre Suy csak egy órája jött rá.

Végül is Shimobe ezt nem említette, mint kizáró okot, tehát akkor így is csinálhatta.

Ám idővel a fák fogyatkozni kezdtek, s a hegy lábánál mind el is fogyott.

Jaj, de vastag volt az az átkozott hegy, volt vagy tíz kilométer széles. De hát, ha egyszer az a feladat, hogy ötször kerülje meg, akkor bizony ötször fogja megkerülni.

A második kör után azonban kezdett hanyatlani kezdeti önbizalma. A talaj rendkívül ingatag volt: szikláról sziklára kellett ugrálnia, de a legrosszabb szakasz apró kavicsokból állta, amikre, ha rálépett, rögtön megindultak alatta. Így azt a részt vagy megkerülve tette meg vagy szinte repülve.

Mindkét alternatíva igen kimerítő volt.

Szerencsére olyan három óra körül a nap ereje gyengülni kezdett, így végre egy pozitív tényező is segítette Suy munkáját.

A lánynak fogalma sem volt arról, hogy volt képes eddig pihenés nélkül haladni, de nagyon remélte, ez az erő a célvonalig vele marad.

Meng-yi is sokszor feladta feladatnak a futást, de ennyit, egyszerre és ennyi idő alatt sohasem.

Majd kiugrott örömében, amikor lecsavarta az ötödik kört is, ám jókedvének hamar vége szakadt, amikor visszafele vezető úton számolni kezdett. Magában végig számolta a perceket, elvégre jobb dolga úgysem akadt.

Tehát, az ide vezető út volt két óra hosszú, viszonylag gyors ütemben, egy kör a hegy körül egy órát jelentett, szóval most késő délután öt óra lehetett. Shimobe viszont hat óráig szabta meg a felső határt.

Úristen!!!! Szóval a visszafele vezetőt utat dupla annyi sebességgel kell megtennie, ha időben vissza akart érni.

Te jó ég! Hiszen már ez a sebesség is teljesen leszívta az erejét, nemhogy kétszer ennyi!

Mit csináljon most? Nincs tartalék energiája, amit segítségül hívhatna. De elbukni nem akar. Olyan elő sem fordulhat.

"Ha egyszer is észreveszem rajtad, hogy nem vagy elég kitartó vagy hogy feladod, nincs helyed többé a Simazuk közt!" - idézte fel magában Suy. Aztán saját felelete is felrémlett előtte:

"Én leszek a legszorgalmasabb tanítvány, akit a föld valaha a hátán hordott...."

-Igen! Én vagyok, az aki soha nem adhatja fel. Igenis megcsinálom és megmutatom mindenkinek, hogy nem vagyok kétbalkezes vagy lábas. Igenis erős vagyok!!!! - kiáltotta az erdőnek, s úgy nézett arra, mintha válaszra várna.

Időközben megállt, s úgy szuszogott, mint aki legalább 70 kilométert szaladt.

Lehunyta szemét, s érezte, amint az erő méregként szétárad az ereiben. Teste újra feltöltődött, s olyan erősnek érezte magát, mint még soha.

Nem tudta, hol van az ereje forrása, de abban a pillanatban ez nem is foglalkoztatta.

Kifújta a levegőt, aztán megindult.

Arra gondolt, hogy távolról most ő is csupán egy fekete maszlagnak tűnik a lemenő nap narancssárga fényében. A szembeszél teljesen lehűtötte testén, ami nagyon kellemesen is esett neki.

Míg idefele két fa közötti távolság öt-hat méter lehetett, amikor ugrált, most ez megtriplázódott.

Negyed óra múlva végre megpillantotta a tisztást, s két ismerős alakot is.

Nem hitte, hogy képes lehet rá, de még gyorsabb ütemben ugrált fáról-fára, lába alig érintette az ágat, melyre érkezett, s melyről elrugaszkodott.

A cél előtt fél kilométerrel leugrott a földre, mert jobbnak látta, ha ott érkezik meg, nem a levegőben.

-Hát itt vagy végre? - kiáltott fel szinte elismerőleg Shimobe.

Kaa-yim ott állt mellette, s Suy gyanította, hogy ő sem hasonlít most egy hercegnőre, ám Kaa-yim külseje tényleg ramatyul festett.

Suy végre lassított, s néhány méterre állt meg csak tőlük.

Ahol elkezdett venni a sebességből még a füvet is felkapta a puha talajból.

A kislány haptákba vágta magát előttük, s katonásan így szólt:

-Jelentem, teljesítettem a feladatomat! És most engedélyt kérek az eldőlésre....

A szó végét el sem mondta, s valóban dőlni kezdett.

Shimobe nem mozdult, tudta, hogy felesleges.

Kaa-yim viszont, ha nincs a kislány úgy eldől, mint egy zsák krumpli.

-Tudod, mi lesz mára az utolsó feladatod. - szólt neki hátra Shimobe.

Kaa-yim kelletlenül felnyögött, s karjaiba emelte a kislányt.

-Ilyen nincs! - morogta halkan a fiú. Ez meglehetősen fárasztó nap volt a számára is, ráadásképp még cipelnie is kell ezt a só zsákot.

Kaa-yim lenézett Suy arcára, s azonnal elszállt minden dühe. Hiszen neki sem lehetett könnyű. 100 kilométer az 100 kilométer.

Emlékezett még arra az időre, amikor ő is majd bele halt, hogy teljesítse hat óra alatt a távot. Ha egy perccel is később érkezik, elkésett volna. Suy viszont majdnem háromnegyed órával korábban érkezett meg a megbeszélt időpont helyett. Azért ez nem kis teljesítmény egy ilyen fiatal lánytól.

Kaa-yimet mosolygásra késztette a kislány arcán ülő elégedett vigyor. Most biztosan el van telve magával. Csak nehogy elbízza magát, mert, ha elbukik, akkor jobban fog csalódni magában.

A fiú úgy döntött, amint Suy olyan állapotban lesz, hogy tud beszélni, ezt el is magyarázza neki.

Végre hazaértek.

Kaa-yim karjai már majd leszakadtak.

A kislány húsz kilója alapvetően nem is lett volna nehéz, de a mai edzés mégiscsak kimerítette őt is.

-Vidd fel a szobájába. - utasította Shimobe, s eltűnt a konyhába vezető hosszú folyosón.

Kész boldogság volt végre letenni Suy-t a gyékényére.

Lepillantott a lányra, s az már mélyen aludt.

Éppen ki akart lépni a szobájából, amikor Suy halkan a nevén szólította.

Kaa-yim visszafordult, s megkérdezte:

-Na, mi az?

-Ugy időben visszaértem?

-Még kicsit korán is. De most pihenj! Holnap még rosszabb lesz, ha most nem alszol el!

-Ó, már alszom is! - ígérte mosolyogva a kislány, s nem is hazudott.

Na, ennyit a fejmosásról! - gondolta magában feddően Kaa-yim. De Suy mégsem volt abban az állapotban, hogy megértse a tanács lényegét.

Majd reggel elmagyarázza neki.