A végső határig

By: Suy Raika

4.fejezet

Suy-nak különös álma volt. A felét nem is látta rendesen, de a lényeg az a rengeteg fény és az a hatalmas energia volt.

Aztán eszébe jutott, hogy a fény vette őt körül, az energia pedig belőle sugárzott, az volt annyir fényes.

Meg itt volt még az a gyönyörű angyal is, aki annyira hasonlított valakire, csak azt nem tudta, kire.

No meg érzett egyfajta fájdalmat is a mellkasán. Mintha forró vasat nyomtak volna ott bőréhez, s most kegyetlenül izzadna.

Milyen régen álmodott már ilyen szépet, ilyen intenzívet!

Végül egy kéz bukkant elő a semmiből, s húzni kezdte őt el a fénytől a sötétségbe.

Mindent megpróbált, hogy a kéz elengedje, ám az makacs volt, nem eresztette. el.

-Suy, ébredj már fel! Azonnal fel kell kelned! - hallott egy ismerős női hangot.

-Hagyjál! - nyögte hisztis hangon, s elfordult.

-Suy! - mondta Shitei már hangosabban és határozottan.

Lerántotta a takarót a kislányról, mire Suy testét hűs hajnali levegő csapta meg. Végre kinyitotta szemeit, s a szobájában találta magát, mely úgy nézett ki, mint egy háború színtere.

Ruhái a szekrényéből eltűntek, a tükrös asztalkájáról a csecsebecsék szintén.

Mi történt itt?

Felült, s észrevett két utazózsákot a fal mellé támasztva.

-Mit csinálsz, Shite? - nézett bambán az asszonyra Suy, aki éppen egy kisebb zsákba pakolta fehérneműit.

-Tudod, Suy! El kell menned most! Rögtön! Mielőtt Meng-yi rá jön, mire készülünk.

-Miért, mire készülünk? - kérdezte zavartan Suy.

-Amint láthatod, elköltözöl innen. Örökre.

-De hát apám parancsolta meg, hogy el kell mennem. Akkor miért kell ezt titokban csinálni? - értetlenkedett a kislány.

-Útközben ígérem, mindent elmagyarázok, de most kelj fel végre és öltözz át!

Suy érezte a hangjából áradó idegességet, ezért jobbnak látta, ha engedelmeskedik.

Kikászálódott a selyempaplanok közül, s az ágy szélére leterített ruhát magára kapta, mely egy egyszerű selyemingből és nadrágból állt.

Valószínűleg Shitei készítette oda neki.

-Segíts, kérlek! - szólt neki az sszony, miközben az egyik zsákot cipelte az erkély felé.

Suy megragadta a másik száját, s kivonszolta ő is.

Shitei bezárta maguk mögött az erkély ajtaját. Suy-t a friss, harmatos levegő teljesen felébresztette.

-Nos, mi ez az egész? - kérdezte követelő tekintettel Suy.

-Pár perc múlva jön egy férfi, akit már ismersz, a neve Shimobe. Ezentúl nála fogsz lakni, az ő családjának leszel a tagja. Apád persze majd megpróbál visszaszerezni, de te soha, semmiféleképpen nem engedsz neki, különben csúnyán megütheted a bokádat.

-De...

-Ne vitatkozz! Csak csináld azt, amit mondtam. Kérlek, a te érdekedben tesszük mindezt. - kérlelte kétségbeesetten Shitei, ami kezdte Suy-t is megrémíteni. Mi a fene történik itt? Shitei lehalkította hangját, s erőt véve magán bíztató hangon így szólt: - Suy! Talán most még nem érzed, de egyszer belőled is nagyon erős harcos válik. Eéletek millióit tudod majd megmenteni az erőddel, melyet a szüleidtől örököltél. Az igazi szüleidtől. Ne feledd, hogy ezt a hatalmat csakis a legfőbb jóra kell fordítanod, ne hagyd, hogy elvakítson a kapzsiság. Soha ne térj le a helyes, az egyenes ösvényről.

-Igen, igen, de mi ez az egész? - kérdezte immár kétségbeesetten Suy. Meért halandzsázik Shite annyit az ő hatálmáról meg a legfőbb jóról?

-Ne aggódj, Shimobe mindent fel fog magyarázni. Ő jó ember, akármit mondott is róla Meng-yi. Ó, nézd csak! Már itt is van. - mondta vidámabb hangon Shitei, s Suy háta mögé intett.

Suy megfordult, s meglátta a férfit.

Arca gondterhelnek tűnt, szeme fürkészően tekintgetett ide-oda az ellenséget keresve.

-Indulhatunk! - jelentette ki halk, ám parancsoló hangon, azzal intett Shitei-nek, hogy búcsúzzon el Suy-tól.

-Akkor vigyázz magadra, bogaram. - zokogott fel bánatosan az asszony, s magához szorította a kicsit.

-Többé nem látjuk egymást? - kérdezte sírós hangon Suy.

-Nem, nagyon sajnálom, de nem. - törölgette szemeit az asszony.

-De ha én most elmegyek... az öcsém... az anyám!

Shitei-t keservesen rázni kezdte a sírás, s ezt Suy nem tudta mire vélni. Aztán rájött.

-Mi történt? Valami baj történt?! Mi van az anyámmal? - kiáltotta riadt hangon a kislány.

-Indulnunk kell! Valószínűleg észrevettek. - sziszegte dühösen Shimobe, azzal megragadta mindkét zsákot, egyben a lányt is.

-Eresszen el! Látni akarom az anyámat! Látnom kell őt! - visította teljes erejéből a kislány, amit két kilóméterre is hallani lehetett.

-Shitei! - nézett rá esdekelve, könnyes szemmel Suy. Hallani akarta a mondatot, mely igazolja Ayashi épségét. Hallani akarta, máskülönben megszakad a szíve a fájdalomtól.

-Sanálom bogaram! Ég veled! - lehelte elcsukló hangon az asszony, s eltűnt az ajtó mögött.

-Induljunk! - parancsolta Shimobe, azzal csomagostul, Suy-stól átvetette magát a korláton, s mindketten a puha pázsiton landoltak.

Suy hangok és lépések zaját hallotta a ház felől. Apja bizonyára mozgósította az embereit.

-Te fogod a lányt! - hallotta Shimobe hangját a kislány, s mire feleszmélt már egy idegen test hátán találta magát.

-Kapaszkodj, kislány! - szólt hátra a fiú, azzal megindultak.

Suy szemeinek olyanok voltak akár a szöcskék. A három méter magas sövényen úgy szökkentek át, mint egy bolha.

Koromsötétség honolt még mindenen, ezért Suy azt sem tudta, merre haladnak, de még azt sem, kinek a hátán ül. Ám a fiú hangjának tónusából volt egy nagyon erős megérzése.

Suy arra gondolt, hogy használhatná az Aibii szemet, de mindkét keze el volt foglalva a kapaszkodással, nem tudta volna végrehajtani ilyen állapotban a megfelelő kézjelkombinációt.

Legalább egy órán keresztül haladtak ebben az eröltett menetben.

Suy azt gondolta magában, hogy ezek ketten gépek. Ilyen sokáig ezt a gyors ütemet tartani, ráadásul még cipelniük is kell súlyfelesleget.

Neki már fájt mindkét keze a kapaszkodástól, és az a két rész, ahol a fiú fogta a lábait.

Közben lassan kezdett felkelni a nap is, így Suy mostmár biztos volt abban, hogy a fiú, aki éppen viszi, az Kaa-yim Simazu.

Suy-t furcsa módon megnyugtatta az a tudot, hogy a fiú közelében van. Maga sem értette ezt, de a mostani zavart elméjével meg sem próbálta megérteni.

Az első pár órában a Víz országának sűrű tölgyerdeiben haladtak. Suy jól ismerte ezt a helyet, mert Meng-yi elég sűrűn kihozta ide gyakorolni.

Ám később az erdőket maguk mögött hagyták, s végül elérték az ország haárát is, melyet egy hosszan elnyúló, s meglehetősen mély szakadék jelzett.

Suy pár napja ezen a helyen találkozott először Kaa-yimmel.

Pár nap alatt a világ a feje tetejére állt a kislány körül. A fehér fekete lett, a fekete pedig fehér.

Vajon a fiúnak is eszébe jutott most a találkozásuk?

Suy valamiért úgy érezte, hogy igen.

Lassan tényleg kezdték elérni a szakadék szélét és a kislány nem értette, miért nem lassítanak már. Talán fejest akarnak ugrani a hasadékba?

-Én nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet! - jegyezte meg Suy, s körmeit szinte belevájta a fiú vállába.

Az felszisszent, s lekorholta a lányt:

-Ne mereszd belém a karmaidat, vagy ledoblak, és jöhetsz gyalog!

Suy abban a pillanatban nem tudta volna eldönteni, hogy melyik megoldást szeretné jobban.

Ekkor elérték a szakadék szélét, Suy pedig lehunyta a szemét.

Akkor hát ennyi volt? Az élete ilyen rövid ideig tartott volna? Egyetlen álmát sem sikerült teljesítenie.

Emiatt olyan erős szégyenérzet kerítette hatalmába, melyet még sohasem érzett.

Suy kíváncsisága erősebb lett a félelménél, ezért résnyire kinyitotta egyik szemét.

S akkor felfedezte, hogy ismét sima talajon vannak.

Suy hátrapillantott, s a szakadék és a mögötte húzódó erdő már csak távoli pont.

Alig hitte el, hogy mégsem fog meghalni.

Hirtelen akkora megkönnyebülést érzett, amikor rájött, hogy maguk mögött hagyták a Víz országát, melyet nem bírt megérteni.

Nem akart többé hátra tekinteni. Sokkal jobban érdekelte az a hely ahová tartottak.

Előttük magasan elnyúló hegyek képezték a környezet alapját. Volt olyan is, amelynek csúcsát felhők rejtették el, annyira magasak voltak.

A kopár vidék ekkor lépésről lépésre zöldebb lett, s megjelentek az első fák is. Őket követte egy hatalmas bambuszerdő, melynél sűrűbbet Suy még életében nem látott.

Vajon melyik országban lehetnek ilyen szép hegyek és erdők?

Elméjében kutatni kezdett, milyen országok szomszédosak a Víz országával. Kelet felől a Kék Tenger, dél felől a Szél országa, míg észak és nyugat felől a Tűz országa fogta közre azt.

A szél országára a sík, lankáy területek voltak jellemzőek, tehát kizárásos alapon marad a Tűz országa.

Suy sohasem látott még képet ezen ország tájairól, pedig az otthoni könyvtárban rengeteget keresgélt utána. Miután nem járt sikerrel a kutatómunkája, saját fantáziájára kellett hagyatkoznia.

Magában egy teljesen kopár, száraz és vulkanikus hegyekkel képzelte el.

Ám ez a táj egyáltalán nem volt sem kopár vagy száraz. Még talán zöldebb volt a Víz országánál is.

De Suy-nak nem ezért tetszett annyira. Hanem azért, mert ez a hely nem a Vizek földje volt, hanem a Tűzé. Ide nem ért el Meng-yi keze.

Suy legalábbis ebben reménykedett.

Még fél órányi kemény menetelés után Shimobe odaszólt a fiához.

-Annál a vízesésnél megállunk.

Suy magában hálaimát mormolt el. Karjait és lábait már alig érezte, annyira fájtak. Ám arra gondolt, hogy mi lehet az ő kínja Shimobe- jékéhez képest.

Kaa-yim végül letette egy sziklára, s utána nagyot nyújtókodott. Megtornáztatta vállait, nyakát, hogy egy kis életet leheljen beléjük, majd akristálytiszta forráshoz ment, s egy percig csak ivott belőle.

Tudatában volt annak, hogy Suy minden mozdulatát végigkísérte a szemével.

-Igyál! - szólt neki végül Shimobe.

Suy gyors pillantást vetett rá, s magában eldöntötte, hogy ez nem kérés, hanem parancs volt.

De annyi erőt sem érzett magában, hogy megmozduljon, nemhogy még odamenjen a patakhoz, lehajoljon, s eloltsa szomját hűs vizével. Pedig nagyon is szomjas volt.

Kaa-yim valószínűleg gondolatolvasó volt, de ha nem is akkor átérezhette a lány szenvedését, mert egy kulcsot nyújtott át neki, melyet az imént tartott a vízesés alá.

-Köszönöm! - lehelte rekedtes hangon a kislány, s elvette a kulacsot, s kiitta minden csepp vizét. - Elég lesz. - mondta aztán, mert észrevette Kaa-yim szemében a kérdést.

-Messzire van még az a hely ahová megyünk? - kérdezte Suy.

-Innestől már nem sietünk annyira, úgyhogy te is jöhetsz a saját lábadon.

Suy egyáltalán nem örült a válasznak, de ezt semmi pézért nem árulta volna el.

-Indulunk. - jelentette be három perccel később Shimobe.

Suy lekászálódott a kőről, s érezte, hogy lábai megrogynak alatta. Szerencsére már érzett magában annyi erőt, hogy ne essen el.

Aztán megindultak.

A levegő kellemesen hűs volt, ami üdítően hatott a testére.

Tíz perc után már majdnem jól is érezte magát, s a korábbi fáradtság szinte teljesen eltűnt.

Suy kedvét ez annyira meghozta, hogy még azt is bátorkodott megkérdezni, hova mennek. Az imént ugyanis nem kapott választ erre.

-Haza. - felelte egyszerűen Shimobe.

Suy nem adta fel.

-Na és milyen messze van?

-Már nem olyan messze.

-Szép hely?

-Kinek mi jelenti a szépet. Számomra igen.

-Akkor nekem is.

Suy kijelentésére még Kaa-yim is felkapta a fejét, s kíváncsian várta a folytatást.

-Shitei azt mondta, mostantól veletek fogok élni, tehát ha vér szerint nem is, de egy család leszünk. Vagy nem?

-Olyasmi... - hümmögött kissé csodálkozva Shimobe.

-Mikor tudhatom meg végre, hogy miért kellett titokban elmennem a régi otthonomról? Holott tegnap még Meng-yi adta ki az utamat.

-Majd otthon mindent megbeszélünk.

-De miért nem most? - makacskodott a kislány, s átlépett egy mohával benőtt tölgy kidőlt törzsén.

-Mert nincs jelen az egész család. - magyarázta Shimobe.

Suy-t zavarta, hogyKaa-yim nem csatlakozik a párbeszédhez, pedig szerette voln hallani a hangját.

Az elkövetkezendő egy-két órában Suy kisebb-nagyobb megszakításokkal kérdezgette Shimobét, aki hat-hét szavas mondataival gépiesen válaszolt is mindig.

Suy végülis megtudta, hogy ez valóban a Tűz országa, s a név ellenére semmi tűz vagy szárazság nem lakozik benne, kivéve a kandallókat. Ez volt az egyetlen olyan ország, amelyet nem a táj legfőbb környezeti tulajdonságai miatt neveztek el annak, ami, hanem lakosai tűzbeállítottsága után kapta nevét.

A kislány azt is megtudta például, hogy a Tűz országa fele akkora, mint a Vízé, s Suy ennek tudatában már megértette, miért a Simazuk szolgálták a Hattorikat, s nem fordítva.

S egyszer egy völgybe értek, amit három kisebb-nagyobb hegy ölelt körbe. Olyan kellemesnek és hívogatónak tűnt, hogy Suy azon sem csodálkozott, amikor a fák rejtekéből előbukkant a völgy kellős közepén egy ház.

Biztosra vette, hogy ide tartanak.

Már első pillantásra, távolabbról is kedvesnek találta az építményt, de közelebbről még jobban megtetszett neki.

Bambuszfából készült minden része, a tetőtől a padlóig. Ez tette olyan természetessé.

De azt Suy sem tudta megállapíteni, miért volt annyira kedves a számára.

Valamiféle meghittséget, biztonságot sugárzott magából. Talán ezért? Vagy, mert tudta, hogy ebben a házban nem él egy Meng-yi Hattori nevezetű ember?

Ki tudja? Suy mindenesetre örült annak, hogy itt fognak élni.

Közelebb érve a kislány meg is pillantott egy személy a tornácon.

Suy azt már ilyen távolságból is látta, hogy az asszonynak sötét haja van.

Szemét ugyan még nem láthatta, de gyanította, hogy a vörös valamelyik árnyalata.

A kislány szíve minden lépésnél egyre jobban kezdett dobogni, maga sem tudta, hogy miért.

Talán attól félt, hogy a Simazuk undokul fognak bánni vele, mert Hattori? Reménykedett abban, hogy ne így történjen.

-Jaj, Shimobe, Kaa-yim! - kiáltott fel a nő, s elindult az említett személyek felé. Shimobe leejtette Suy mindkét zsákját, s karjaiba zárta az asszonyt.

Forró csókot váltottak egymással, így Suy végképp kizárta azt a lehetőséget, hogy testvérek.

Kaa-yim kissé távolabbról szemlélte a jelenetet. Ám végül, amiért olyan távol volt, mégiscsak bekövetkezett: az asszony csontropogtató ölelésébe zárta.

Végül elengedte, s Suy fel fordult:

-Szerbusz, kedveském! - köszöntötte őt mosolyogva.

Suy-nak rögtön elszállt minden kétsége az asszony iránt. A szeméből áradó barátság Suy-ra is átragadt.

-Üdvözlöm! - mondta kissé halkan a kicsi.

-Hogy érzed magad? Ez a két tuskó nem készített ki nagyon?

-Nem, én csak éhes, szomjas és fáradt vagyok. - felelete gondolkodás nélkül.

-Ó, akkor hamar el fog fogyni az ebéd. - állapította meg vidáman az asszony, de mielőtt megfordult volna Suy bemutatkozott neki:

-Suy vagyok, örvendek.

A nőt bizonyára meglepte a cselekedet, de hamar feleszmélt belőle:

-Szint úgy, az én nevem Mushume Simazu...

-Ha befejeztétek a csevegést, akadna fontosabb dolgunk is. - szólt közbe Shimobe kissé türelmetlenül.

-Azonnal, azonnal. - zsörtölődött Mushume, majd intett Suy-nak, hogy kövesse: - Menjünk be enni, jó?

Út közben Shimobe így szólt:

-Mushume, adj ételt és italt a lánynak, de utána hozd a nappaliba, beszédünk lesz vele!

A ház belülről még meghittebb volt, mint kívülről.

Ez valószínűleg a nappali lehetett, mert tágas volt. A berendezési tárgyakat mindössze egy négyzet alakú teásasztal és a köré terített gyékények alkották.

Ezután egy folyosón haladtak végig, s elérkeztek a konyhába.

Itt egy hosszú asztal, tűzhely és mosogató jelentette a búzorzatot.

Suy leült az egyik helyre, Mushume pedig eltűnt egy függöny mögött. Suy szerint az éléskamrába mehetett, mert amikor újra felbukkant, egy tál rizs és két pohár valami volt a kezében.

A rizset és az egyik poharat letette Suy elé, a másik poharat pedig maga kezdte kortyolgatni.

Suy gyorsan befalta a rizset, amin ő maga is csodálkozott, régen nem igazán volt oda a rizsért, főleg, ha magában kellett fogysztania. Most azonban olyan jól esett üres gyomrának, mint még soha.

Szóval itt még az étel íze is jobb, mint máshol?

Suy kiitta a pohár tartalmát, ami tea volt, aztán megköszönte az ételt is. Máris frissebbnek érezte magát teli hassal.

-Akkor jobb lesz, ha megyünk is. - szólt Mushume, miután a mosogatóba tette a piszkos edényeket. - Shimobe nem szereti, ha megvárakoztatják.

Suy erre már magától is rájött.

Visszamentek hát a nappaliba, ahol a két Simazu már jelen volt. A gyékényen ültek, s tárgyaltak valamiről, amit azonnal félbeszakítottak Suy és Mushume beléptekor.

Mushume leült férje mellé, Suy pedig Kaa-yim mellett talált szabad helyet.

-Nos, Suy? Készen állsz az igazságra? - kérdezte tőle Shimobe.

Feszült csend állt be. A kislány végül bólintott:

-Mindent tudni akarok! - jelentette be határozottan.

-Amit mi tudunk, azt megosztjuk veled, de van pár homályos rész előttünk is, amire nem tudjuk a választ. - itt Shimobe elhallgatott. Suy rögtön kihasználta az alkalmat:

-Mi történt az anyámmal?

Shimobe arca tanácstalannak tűnt. Így kezdte:

-Shitei csak annyit mondott, hogy teljesítette, amit még utoljára meg akart csinálni. Őszinte leszek veled, Suy. Szerintem anyád már eltávozott az élők sorából egy jobb helyre.

Suy tudta, hogy így történt.

Anyja valóban egy szebb, békésebb világba került, ahonnan jobban fog majd vigyázni rá, mint innen. Ayashi legalább ezt mesélte neki egyszer.

De akkor miért fáj a szíve annyira? Elméje felfogta a tényt, hogy nincs többé anyja, de a lelke még nem.

Vajon képes lesz valaha is elfogadni?

Ám a fájdalom mellett intenzív erőt is érzett magában. Talán a Simazuk közelsége adta, vagy talán anyja utolsó öröksége volna, nem tudni.

De nem félt!

Nem félt a jövőtől! Legalábbis attól a jövőtől nem, amelyiket Simzuként élhet le.

-Értem. És.. miért kellett megszöktetni engem?

Suy pont azokat a kérdéseket tette fel, amelyek még a számára is kérdések maradtak.

-Csak annyit tudok, hogy apád meggondolta magát az éjjel. Ayashi kért meg arra, hogy magamhoz vegyelek.

-Anyám? - suttogta elhűlve Suy. - De miért?

-Meng-yiben nem az apai ösztön támadt fel, amikor úgy dötött, mégis megtart, annál sokkal alantasabb szándékok vezérelték. Anyád szerint nálunk vagy a legnagyobb biztoságban tőle, és másoktól, ezért kért meg engem.

Suy nem is tudta, hogy Ayashi és Shimobe ennyire jóban voltak egymással. Anyja vajon miért nem említette ezt neki soha?

-Megvédeni apámtól és másoktól? De miért van erre szükség? - ráncolta a homlokát Suy.

Shimobe nagyot sóhajtott. A neheze még csak most következik.

-Mire emlékszel a tegnap estéből? Meséld el nekem pontosan! - kérte a férfi.

Suy kutatni kezdett az emlékei között, s végül így kezdte:

-Hát a tüzijáték előtt a barátaimmal beszélgettem hátul a kertben, aztán megszólalt a nagy bong. Mentünk, mert nem szerettünk volna lemaradni a rakétákról. Néztük is egy darabig, de aztán... - itt Suy-nak eszébe jutott a kakkus óra - úgy éreztem, látnom kell anyámat. Elindultam hát megkeresni. Nem találtam rá. És ... - Suy-nak ezután minden elsötétült. - Csak arra emlékszem, hogy Shitei keltegetett, aztán jöttél te, és ... hát itt vagyok. - fejezte be egyszerűen a kislány.

Shimobe arca még gondterheltebb lett, mint volt.

Tehát pont a lényegre nem emlékszik?

-De akkor mégis mi volt az igazi oka Meng-yinek? - tette fel végül a kérdést Suy.

Shimobe fészkelődni kezdett, mert nem tudta, hogyan közölje Suy-val az igazságot.

-Nos, ez egy igen régi történettel kezdődik... - kezdte tétován a férfi, de ötlete sem volt, hogyan kezdjen bele.

Felesége, Mushume szerencsére a segítségére sietett.

-Hallottál már a híres Fehérvillám nevű nindzsáról?

-Nem igazán. - vallotta be Suy. Hirtelen olyan butának érezte magát. A jelenlévők közül valószínűleg még Kaa-yim is ismerte azt a nindzsát.

-Nem csodálom! - sóhajtotta fáradtan Mushume. - Tehát régen volt ez a Fehérvillám nevezetű nindzsa, akit azért hívtak így...

-Csak a lényeget! - morgott közbe Shimobe.

Mushume lekicsinylő pillantást vetett rá, majd folytatta:

-Tehát azért volt ez a neve, mert gyorsabb volt a villámnál, de pusztítóbb is. Ám a hatalmát nem rosszra, hanem jóra fordította. Vándorolta az országokat, és segített a bajbajutottakon...

-Mint például egy gazdag kereskedőn, akit az útonállók ki akartak rabolni? - kérdezett közbe izgatottan a kislány.

-Igen, volt olyan is. - bólintott Mushume. -Akkor mégis ismered?

-Igen, csak kicsit másképp. - mondta Suy, majd csendesen hozzátette: -Tegnap reggel mesélte az édesanyám.

-Ó, vagy úgy. - helyeselt mindentudóan Mushume, aztán férjére pillantott, jelezve innestől ismét övé a szó.

-Nos, ez nem csak mese volt, hanem megtörtént esemény. Ennek a nindzsának az igazi neve Go-Daigo Raika volt, aki az utolsó villámnindzsák közé tartozott.

Suy hallott már a Villámok országának szomorú pusztulásáról. A Mérgek országával vívott küzdelemben pusztult el valamennyi lakója. Milyen igazságtalan a sors! A jót hagyja elpusztulni, de a rossz mindig megússza.

-Go-Daigo és édesanyád ismerték egymást.

-Micsoda? - hőkölt hátra Suy. -Hogy lehet az?

-Ők...

-Suy! - szólalt meg váratlanul Kaa-yim, mire a kislány számára minden és mindenki megszűnt létezni, kivéve persze őt. -Nem érezted mostanában, hogy a víztechnikáid egyre gyengébbek lesznek?

-De! - kiáltott fel a kislány. - Már vagy egy éve kezdődött. - erre ő maga is csak most jött rá, hogy kimondta: - Egyre nehezebben csinálom meg például a Gyilkos Örvény dzsucut, és ha sikrül is, felemészti minden erőmet. Vízklónokat is egyre neheebben és kevesebbet csináltam. De hát...miért?

-Mert a vízbeállítottságod átadja a helyet egy másik elemnek. Egy sokkal erősebbnek. - magyarázta Kaa-yim. Szavai úgy hangzottak, mintha ő is csak ebben a percben jött volna rá rájuk.

-De hát minek? - kérdezte tétován a kislány.

-A villámnak. - felelte Kaa-yim.

-De miért pont annak? Én víz beállítottságúnak születtem, olyan nincs, hogy valaki mind a kettő egyszerre, nem? És egyáltalán mi a csuda közöm van nekem a villámokhoz? Se az anyám nem volt villámfalubeli, se az...

És akkor végre leesett neki.