A végső határig

By: Suy Raika

2.fejezet

Ma van a születésnapja!

Suy olyan hirtelen ült fel az ágyából, hogy megszédült.

Szíve hevesebben kezdett verni, s a tény ellenére aggasztó gondolatok furakodtak elméjébe.

Egy hátsó érzés azt súgta neki, hogy ezen a napon nem fog ünnepelni semmit.

Ökleivel megtörölgette szemeit, s nagyot nyújtózkodva, akkorát ásított, hogy azt egy oroszlán is megirigyelhette volna.

Suy igyekezett nem tudomást venni sötét gyanúiról, ehelyett inkább gyorsan felöltözött nappali ruhába, s anyja szobája felé vette az irányt.

Halkan eltolta az ajtaját, s az ágyához osont. Ayashi Hattori volt a legszebb teremtmény a világon.

Suy szerint legalábbis így volt.

Annak ellenére, hogy a betegség sovánnyá és sápadttá tette bőrét.

A kislány mindig is csodálattal nézett fel Ayashi-ra, ezért is volt most számára olyan nehéz gyengének és védtelennek tűnő anyjára tekintenie.

A nő szemei hirtelen felpattantak, s olyan sebesen kapta karjaiba a kislányt, hogy az fel sem tudta fogni, mi történik vele.

Csak akkor eszmélt fel, amikor Ayashi már magához ölelte, s mosolyogva, zengő hangján így köszöntötte.

-Jó reggelt, én kis kilenc esztendős lánykám!

-Szia, anyu! Hogy vagy? - kérdezte aggodalmas hangon Suy.

-A te születésnapodon? Valósággal szétrobbanok az erőtől. Remélem, te is, kincsem!

-Hát persze! - ragyogott fel a kislány arca.

Annyi szomorú hét után végre valóban vidámnak és jókedvűnek látja.

Baljós gondolatai azonnal tovaröppentek, s csak anyjára koncentrált.

-Na és mit fogok kapni a születésnapomra? - kérdezte feltörő örömmel Suy.

Sejtelmes hangon így felelt:

-Valami olyasmit, ami egy életre szól, s aminek nagyon-nagyon fogsz örülni.

-Mi az? - kíváncsiskodott azonnal a kislány.

-Este mindent megtudsz! Addig is légy türelemmel! - csitította gyermeket Ayashi. - Most pedig szeretnék elmesélni neked egy történetet, de csak akkor, ha nem mondod el soha senkinek!

-Csak a kettőnk titka lesz! - suttogta izgatottan a kicsi.

-Bizony! - bólintott mosolyogva a nő, majd így kezdte: -Réges régen élt egy nagyon erős nindzsa, akinek annyi chakrája volt, hogy az száz embernek is elég lett volna..

-Száznak?

-Bizony, annyinak! - helyeselt Ayashi. - Nos, ez a nindzsa egyszer úgy döntött, hogy az ő sorsa az, ha segít a bajbajutottakon. Ezért mindig úton volt, s mindenkinek segített, aki rászorult. Megmentett például egy gazdag kereskedőt az útonállóktól, két vadászó férfit a gyilkos tigrisektől, és végül, de nem utolsó sorban egy lányt is, akit a gonoszok bántani akartak.

-Miért akarták bántani? - kérdezett közbe a kislány.

-Mert ellenségek voltak. - magyarázta Ayashi. -Nos a lányra már éppen a halálos csapás várt, amikor jött a nindzsa, s megmentette. A gonoszokat elkergette, a lányt pedig a házába vitte, hogy meggyógyítsa. Több hetet töltöttek el egymás társaságában, s már első pillantásra egymásba szerettek. Eleinte megpróbálták eltitkolni ezt, de a szív ne tartja be az emberi parancsokat.

Suy ezt nem igazán értette, de inkább nem kérdezte meg, nem akarta, hogy anyja butának nézze.

-Végül azonban mindkettőjüknek vissza kellett térnie a sajátjaihoz.

-Többé nem is találkoztak? - kérdezte kissé csalódottan Suy, mert vidámabb befejezésre számított.

-Dehogynem! Egymás szívében hordozták szerelmük emlékét. Soha nem felejtették el sem egymást, sem az egymás iránt érzett szerelmet.

-De nem látták egymást többé! - makacskodott a kislány.

-Ha valakit igazán szeretsz, a szíved soha nem fogja elfeledni őt. Az igazi szerelmesek örökké emlékeznek egymásra. - magyarázta mindentudóan Ayashi.

-Te szerelmes vagy apámba? - kérdezte hirtelen Suy.

Ayashi-t váratlanul érte a kérdés, nem is tudta rögtön, hogy miként feleljen igazsággal.

-Apád nemes ember. Sok jó dolgot tett már a falu lakóiért, értem és érted is. Ezért szeretnünk kell őt, akkor is, ha nem mindig cselekszik túl kegyesen. Nagy felelősség nyomja a vállát, nem csoda hát, ha mindig olyan komoly.

-Értem.

Suy persze semmit sem értett, de ezt a világ minden kincséért nem vallotta volna be anyjának. Azt szerette volna, ha legalább ő nem tartja butának.

-Nos, lemegyünk megnézni, hol tartanak az ünnep megszervezésével?

-Induljunk! - pattant fel boldogan Suy.

Mintha a szolgálók erre a kijelentésre vártak volna. Az ajtó hirtelen eltolódott, s három cseléd

Lépett be rajta. Az egyik kezében egy nagy tál forró víz és törölköző volt, a másik egy ruhát hozott, a harmadik pedig a függönyöket húzta el.

-Menj le addig, kicsim, míg édesanyád elkészül! - fordult hozzá kedves hangjával Shitei, s megsimogatta a kislány arcát. -Ő is megy nemsokára.

-Akkor jó! - egyezett bele boldogan Suy, majd kiszaladt a szobából. Nem hallhatta, hogy mögötte megkönnyebbült sóhajok törnek fel.

Suy kettesével véve a lépcsőfokokat leugrándozott a földszintre, s a konyha felé indult.

-Jó reggelt mindenkinek. - kiáltotta hangosan a kislány miután belépett a helyiségbe.

A szolgálók oda sem pillantva egyként visszaköszöntek:

-Jó reggelt, Suy!

-Ebből mi lesz? - kérdezte Suy az egyik szakácstól.

-Párolt polip, zöld teával leöntött rizzsel.

-Na és az? - bökött egy másik rotyogó fazékra.

-Tintahal és petrezselymes rizs.

-Ezt kitalálom! Rizs rizzsel keverve! - gúnyolódott a kicsi.

-Te egy lángész vagy, drágám. - nevetett rá jókedvűen a férfi, s a zsebébe nyúlt. -Tessék!

Suy csak erre a mozdulatra várt. Kikapta a kezéből a mentolos cukorkát, s elfutott vele.

-Köszönöm! - kiáltotta visszafordulva.

Az édességet szopogatva a hátsó kertbe ment, ahol még nagyobb felfordulás fogadta, mint a konyhában.

Három szolgáló a sövényt nyírta, másik kettő asztalokat és székeket hordott ki a házból, megint mások az udvart gereblyézték és seperték. Néhányan pedig színes lampionokat aggattak a kertben lévő faágakra, de még a házra is.

Felülről valószínűleg egy nyüzsgő hangyabolynak néztek volna ki. Suy-nak szlalonba kellett közlekednie, hogy kikerülhessen minden embert.

Végül meglátta apját, s arra gondolt, milyen ideges lehet a nagy zsivaj miatt. Amúgy sem egy jó kedélyű ember, de ilyenkor?! Ha sárkány lenne, tüzet okádna.

Éppen ezért a kislány menekülőre fogta a dolgot, s elindult az apjával ellenkező irányba.

-Suy!

A sok más hang közül is meghallotta Meng-yi hívását.

Magában elátkozta önnön lassúságát, s kelletlenül apja felé fordult.

-Jó reggelt, apám! - hajolt meg alázatosan a gyerek.

-Gyere! - vetette oda neki Meng-yi, majd a mellette álló férfihoz fordult. -Menjünk!

Amaz bólintott, s elindultak.

Suy szótlanul követte őket. Bezzeg nekik nem kellett kikerülni senkit sem. Az emberek úgy mentek el az útjukból, mintha leprások lennének.

Suy-nak a dolgozószobáról mindig is kellemetlen dolgok jutottak eszébe. Apja olyankor hívta be őt, ha valami olyat akart közölni vele, amit helytelenít lányával kapcsolatban.

Ezért is kerülte a kislány a ház azon részét, s nem csoda hát, ha jókedve elpárolgott.

A dolgozószoba a ház keleti részében volt, ahol senki sem lakott, apját leszámítva.

Ez volt a ház legcsendesebb, legkihaltabb része.

Út közben Suy azon gondolkodott, hogy vajon ki lehet ez a férfi az apjával. Abban szinte biztos volt, hogy még nem látta, de akkor miért tűnt a fekete haja ismerősnek?

Mert csak ennyit látott belőle.

Meng-yi nem mutatta be neki, s Suy ezt is furcsállta. A fontos embereket mindig bemutatta lányának, s ez a fazon fontos lehetett, ha a dolgozószobájába vezeti.

Végül mindhárman beléptek a sötét szobába. A két férfi leült a padlóra a kis teaasztal köré, Suy pedig a saját helyére, tőlük távolabb, a fal mellett.

-Nos, miért hívattál ide, pont most? - kérdezte az idegen olyan halk hangon, hogy Suy-nak fülelnie kellett, ha hallani szeretett volna valamit.

-Előbb egy másik ügyről kell beszélnünk! - intette le Meng-yi, majd lányához fordult. -Ő lenne az.

A férfi úgy méregette a kislányt, mint piacon lévő vevő az almákat. Suy kellemetlenül érezte magát emiatt.

Ki lehet ez a fickó? És ami fontosabb, mit akar!

-Már értem! - bólintott elismerőleg az idegen. - De a kérésedet nem tudom teljesíteni. Nem fogom! Ugyan mi hasznom lenne nekem ebből az egészből?

-Semmi. - szögezte le Meng-yi, majd egy róka ravasz vigyorával a képén így folytatta:

-De ugyan mi jogod lenne egyáltalán a hasznok élvezetére? Hmm? Semmi!

-Hattori.. - kezdte az idegen, s Suy érezte a hangjában bujkáló ingerültséget. -Ezt nem teheted.

-Miért? Talán te fogod megakadályozni, Shimobe?

A Shimobe nevezetű férfi már nyíltan felvállalta dühét.

-Nekem nincs szükségem a te félredobott, hasztalan rongyaidra. Tüntesd el magad, rám ne számíts!

-Nem számítok rád! A tulajdonom vagy! Az akaratom számodra szent írás! Ha nem teljesíted olyat veszek el tőled, ami a nyomorult életednél is fontosabb.

Erre Shimobe elhallgatott, s dühe is csillapodni látszott. Persze belül azért még mindig lángolt a dühtől.

-Ő meg tudja védeni magát tőled. Most még fiatal, így nem olyan erős, de pár év múlva túlnő téged. Igaz tudod, mit eredményezne ez?

-Ezért is akarom a szárnyaim alá venni.

-Szárnyai az angyaloknak van. Te démon vagy! - sziszegte utálattól csöpögő hangon Shimobe.

-Nem, csak előrelátó! - helyesbített Meng-yi.

Suy-nak annyira érthetetlen volt kettejük beszéde, hogy meg sem próbálta megfejteni. Milyen elhasznált rongyok? Ki lesz erősebb hamarosan az apjánál? És mi ez az utálat a két férfi közözz? És ő miért van itt tulajdonképpen? Mi köze ehhez a vitához?

Suy mindenestre jobbnak látta, ha meghúzza magát a sötét sarokban.

-Kaa-yim-et nem adom oda neked! - állt fel Shimobe. -A lány jöhet, de a fiamat nem adom. Ha kell, újra háborúzhatunk, de őt nem kapod meg!

Azzal elhagyta a szobát.

Hangjából ítélve Suy tényként fogta fel a mondatokat, nem pedig fenyegetésként.

A kislány apjára emelte tekintetét, magyarázatot várva tőle. Az őt nézte, s ritka dolgot művelt: elmosolyodott.

-Nos, Suy! Mondd el nekem a három alapszabályt a Nagy Könyvből!

Suy-t teljesen ledöbbentette apja parancsa. Mi a csudáért kérdez most tőle ilyeneket?

-Hát..Az első mindig a harcod legyen! -

-Következő!

-Figyelmed semmi se vonja el.

Apja bólintott.

-Törekedj arra, hogy minél több életet megtarts.

-Pontosan. És mi a tizenegyedik?

Suy végképp elvesztette a fonalat. Lehet, hogy mindenki ostobának nézi, de ezt azért még az ő elméje sem képes befogadni, nemhogy egy lángeszűé.

-Azt hiszem..Hűség, önfeláldozás, a legfőbb jóra való törekvés legyen egyetlen cél szemeid előtt.

-Igen. A nindzsák legfontosabb feladatai.

Itt elhallgatott, mert Suy szerint a gondolataiba merült. Ilyenkor tilos volt megzavarni. Ez piros betűs szabály volt.

-Nos azt hiszem a kedvedért egyszerűségre fogok törekedni.

"Éppen ideje lesz!" - gondolta magában a kislány.

-Ugye tudod, milyen fontos, hogy családunk örökségét nemzedékről-nemzedékre a legtisztább formában tovább örökítsük. Egy klán vezetőjének ez a legfőbb feladata, mint például nekem. S mint nindzsának az, hogy a legfőbb jóra törekedjek. Talán nem fogod megérteni cselekedetem lényegét azonnal, de talán, ha nagyobb leszel.

Suy már nagyon unta a sok hantázást. Apja soha nem szokott mellébeszélni, de most mintha szándékosan húzná az időt. Ez nem vallott rá.

-Számodra más utat jelöltem ki, mint azt születésedkor terveztem. Ám rá kellett jönnöm az idők során, hogy te nem vagy méltó a Hattori klán vezetőjének posztjára.

Suy szíve hevesebben kezdett verni. Maga sem tudta, hogy a félelemtől vagy az örömtől.

-Gyenge vagy! Nem örökölted a Hattorik legfontosabb tulajdonságait: a kitartást, a vezetni tudást és nem vagy elég harcos lelkű egy család vezetéséhez. A te korodban én már a Neko harcosok vezetője volta. Te viszont még mindig kisgyermek szintjén állsz, s tudom, hogy fejlődésed itt meg is fog rekedni.

Suy meg sem mert szólalni. Hallotta a szavakat, talán meg is értette, azonban agyának egy része nem fogta fel őket. Az a rész teljesen megfagyott a döbbenettől.

Egy kisgyermek szintjén? A fejlődése itt megreked?

Miért mond neki ilyesmiket az apja? Mi lehet az oka?

-A döntésem a következő: Ezen túl azzal a férfival és családjával fogsz élni, aki itt volt az imént. Holnap elhagyod ezt a házat!

Na ez még a kislánynak is sok volt! Akármilyen szamárnak hiszi is a legtöbb ember, ezt nem bírta feldolgozni.

Egyáltalán jól értelmezte apja szavait? El kell hagynia otthonát végleg? Már holnap?

-Ez valamiféle tréfa? - kérdezte reménykedve a kislány. S bár tudta a választ, azért felette a kérdést. Apja természetesen nem felelt. Ehelyett az ajtóhoz sétált, s elhúzta azt, jelezve, lánya távozását óhajtja.

-Holnapra szedd össze a legfontosabb holmijaidat. Hajnalban indulsz!

Suy úgy botorkált végig a házban a szobája felé, mint egy félholt.

Ott lefeküdt az ágyára, s órák hosszat csak a plafont bámulta, mintha az választ adhatna a kérdéseire.

Végül olyan dél körül halkan kopogtattak az ajtaján.

-Szervusz, kedveském! - köszöntötte Shitei, s belépett.

Suy csak egy pillantásra méltatta, aztán rögtön visszafordította tekintetét a plafonra.

Shitei karján ott lótott Suy ünneplő kimonója is, amelyet most leterített az ágyra a kislány mellé.

-Ideje felöltöznöd az alkalomhoz illő ruhádba, nem gondolod? - mivel nem jött válasz, az asszony tovább fecsegett. - Pedig ma nagyon bájosan nézel ki, bogárkám. Gondold el, ha felveszed ezt a gyönyörű ruhát, a vendégek el lesznek ájulva tőled.

-El kell mennem! - suttogta halkan ekkor a kislány. S végre könnyben úszó szemeit Shitei-re fordította.

-Hová kell elmenned? Az ünnepségre? - kérdezte értetlenül.

-Nem. Innen kell elmennem. - mondta még halkabban Suy.

-De..kicsim, nem értem, mit mondasz! - rázta a fejét Shitei.

-Meng-yi elküldött.

Shitei-nek először a név sértette a fülét, mert Suy nem így szokta szólítani az apját. Ám amikor meghallotta a második szót is, szíve hatalmasat dobbant.

Hát ma jött el az a nap?

Az a sötét lelkű gazember mégiscsak megteszi?

Hirtelen olyan düh halmozódott fel benne, hogy úgy érezte szívesen levezetné a Hattori klán fején.

-Jaj, édesem! Ne aggódj! Lehet, hogy máshol fogsz élni, de hidd el nekem, hogy jobban jársz, ha elmész innen.

-De a mamám.. - kezdte bánatos hangon Suy.

Shitei-nek nem volt szíve bevallani az igazságot Ayashi-ról. Szegény gyermek már éppen eleget szenvedett rövid élete során.

Hogy is mondhatná meg neki, hogy édesanyjának már csak órái vannak hátra.

-Ő mindig veled lesz, ott bent! - s a szívére mutatott. - Édesanyád sohasem fog elhagyni téged.

-Mert szeret? - kérdezte félénken Suy, s eszébe jutott a reggel hallott történet.

-Igen, igazi szeretettel. S ha te el is mész innen, egy kis rész belőle mindig veled marad. - a kislány értetlen arcát figyelve, így szólt: -Ne félj, majd később mindent megértesz.

Suy akarta, hogy így legyen, mert most minden olyan sötét volt körülötte. Szeretett volna már egy kis fényt.

Ám furcsa módon annyira már nem volt szomorú.

Hisz Shitei azt mondta, hogy anyjából egy darabka mindig vele lesz, ami talán megvédi a gonosz dolgoktól.

Megtörölgette a szemét, s kissé felderülve ezt kérdezte:

-Szerinted lehet belőlem jó nindzsa?

Shitei magában megkönnyebbült, amiért a kislány másra terelte a szót. Mosolyogva így szólt:

-Talán még jobb is, mint édesanyádból.

-Hogy? Annyira? - csodálkozott el Suy.

-Miért lepődsz meg ennyire? Minden megvan benned, ami egy jó harcoshoz kell. Most még fiatal vagy, ezért nem mutatkozik meg az igazi erőd. Fejlődnöd, gyarapodnod kell, és persze kitartóan küzdened.

-De..apám azt mondta, hogy ennél jobb már sohasem leszek, meg azt is, hogy nem vagyok elég kitartó. Akkor most melyik vagyok?

Shitei legszívesebben Meng-yi-vel törölte volna fényesre a nappali padlóját. Milyen jogon veszi a bátorságot, hogy egy ilyen édes teremtés fejébe ennyi ostobaságot tömjön? Dühén uralkodva így szólt:

-Apád nem mondott igazat. Te ennél még százszorta erősebb leszel. És még hogy nem vagy kitartó? Gyakran órákig jársz a szakács nyakára egy szem cukorért. Butaság! Csak hinned kell önmagadban! Akkor bármit elérhetsz, amit akarsz!

Shitei-nek jól esett látnia a kislány arcán végbemenő változást.

Meng-yi tehet vele akármit. A Suy szemében lobogó tüzet nem fogja kioltani soha. A kislány nem fog összetörni egy ilyen megaláztatás miatt. Annál ő sokkalta erősebb.

-Nos, felveszed ezt a szép ruhát?

-Ha muszáj! - sóhajtotta kelletlenül Suy, s lepattant az ágyról.

-Bizony, muszáj! - nevetett rá Shitei, s öltöztetni kezdte a kislányt.

Örült, amiért Suy-nak ismét visszatért a kedve. Ez volt az ő igazi ereje, a nevetés. Már pedig Suy-nak nagy szüksége lesz még a nap folyamán az erejére.